Kimi Räikkönennel az idény előtt nem úgy számoltak, mint aki komolyan versenyben lehet a világbajnokságon, ehhez képest az ő győzelmét hozta az ausztráliai futam. A finn igyekszik két lábbal a földön maradni.
„Az, hogy én vagyok az éllovas, semmilyen hatással nincs a mostani hétvégére, vagy bármelyik soron következőre. A legtöbbet próbáljuk kihozni magunkból, és remélhetőleg sok pontot gyűjtünk” – fogalmazott a Lotus pilótája.
A szakírók hozzáteszik, a hőség és a magas páratartalom kifejezetten segíthet az istállónak, de Räikkönen szívesen eltekintene a mostoha körülményektől.
„Nem szeretem a nagy meleget és a párás levegőt, de a pálya egyébként kiváló. Tudjuk, mire számíthatunk. Általában jó versenyek vannak itt, és ez a lényeg.”
A 33 éves versenyző vasárnap akár egy finn rekordot is megdönthet, ha ugyanis nyer Szepangban, 21. sikerével megelőzi a házi ranglistán a (már csak holtversenyben) csúcstartó Mika Häkkinent.
Fernando Alonso azon lesz, hogy ezt megakadályozza, de számol azzal, hogy a Lotust Malajziában is nehéz lesz majd befogni.
„A Lotus nagyon gyors volt Melbourne-ben, de nem annyira, hogy ne tudjunk vele versenyezni. Tiszta futamuk volt, nem tartotta fel őket senki, jó stratégiát választottak, de a gyorsaságuk nem behozhatatlan” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok, majd beszélt saját csapatáról is.
„Többé-kevésbé versenyképes autónk van, mindenki remek munkát végzett Ausztráliában. Szepangban azonban még többet szeretnénk kihozni magunkból.”
„Meg kell győződnünk arról, hogy a kocsi jól teljesít azok után, hogy úgy éreztük, pozitív mérleggel zártuk a telet, majd most a versenyhétvégét is. Nagyon jó lenne megint dobogóra állni” – mondta a melbourne-i futam második helyezettje.
| A William Hill szorzói a malajziai futamgyőzelemre |
|
Sebastian Vettel: 2,87 Fernando Alonso: 4,33 Kimi Räikkönen: 5,50 Lewis Hamilton: 12,00 Mark Webber: 15,00 Felipe Massa, Jenson Button, Nico Rosberg: 21,00 Romain Grosjean: 23,00 Sergio Pérez: 41,00 |
Egy újabb futamgyőzelemmel a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon győztes Kimi Räikkönen, a Lotus pilótája lehet a Formula-1 történetének legeredményesebb finn versenyzője....
Tovább a teljes cikkhez »
A háromszoros Formula-1-es világbajnok Niki Lauda szerint a Pirelli idei gumijai alapjaiban rosszak, arról nem is beszélve, hogy mesterséges helyzetet teremtenek a versenyeken, így teljesen összezavarják a szurkolókat. Szerinte...
Tovább a teljes cikkhez »
Három istállóról szólt az első Formula 1-es világbajnoki hétvége, így a győztes Lotus istálló vezetőjétől már azt kérdezték, hogy vb-esélyes-e Kimi Räikkönen. A Ferrari a futamból, míg a Red Bull az edzések eredményeiből...
Tovább a teljes cikkhez »
