1. Technikai újtások. A Nemtezközi Automobil Szövetség (FIA) az autótervezésre vonatkozó szabályokat zömmel úgy hagyta, mint tavaly, de pár változás azért így is van. A legnagyobb a DRS, azaz az előzésnél használt mozgatható hátsó szárnyak használatára vonatkozik. Mivel az eszköz bevált, minden pályán növelik a DRS-zónák számát (már Ausztráliában is kettő lesz, de a Hungaroringen is).
A rugalmas első szárnyakkal sem lehet sokat trükközni, mint azt a Red Bull próbálta, a szabályok szerint csak 10 milliétert lehet hajlítani rajtuk. Az FIA azért készül, mert ki akarhatják játszani a szabályokat. Az egyetlen lehetőség így az, hogy a csúnya első orra egy extra lemezt erősítenek, amely elsősirban kozmetikai célokat használ.
2. Az újoncok. Kobajasi Kamui, Timo Glock és Heikki Kovalainen elveszítették a helyüket munkahelyükön, mert nem hoztak elég pénzt és szponzort a csapatukhoz. Luiz Raza kis híján beugrott a Marussia egyik kocsijába, de a rajt előtt két héttel neki is kútba esett az üzlet, amellyel kinyílt beki az F1 ajtaja.
Helyettük viszont itt van Estebán Gutierrez (Sauber), Valtteri Bottas (Williams), Giedo van der Garde (Caterham), Jules Bianchi és Max Chilton (mindkettő Marussia). Bianchit és Bottast hatalmas tehetségnek tartják, de mindannyian bizonyítottak már kisebb sorozatokban. Utóbbitól már első szezonjában pontszerzést várnak.
3. Gumik. Az abroncskérdés már tavaly is fehér folt volt a csapatok előtt, és így lesz ez idén is. A Pirelli ugyanis kifejleszett egy puhább, rugalmasabb és erősebb anyagot, amelynek egy készlete két kilogrammal nehezebb a tavalyinál (a versenyautók minimum súlya 642 kg). A várakozások szerint a versenyzők körideje fél másodperccel javulni fog, a barcelonai tesztekből legalábbis ez derült ki.
A szerződése szerint utolsó szezonjába lépő beszállító, olasz Pirelli azt is szeretné elérni, hogy a csapatoknak legalább kétszer kelljen kereket cserélniük egy futam alatt. A hideg tesztidőszak miatt ugyanis nem tudják pontosan megjósolni, az első két futamon (Ausztrália és Malajzia), a melegben mennyire kopik majd a gumi.
4. Ki bír a Red Bullal és Vettelel? Az osztrák együttes az utóbbi három évben stabilan őrizte az első helyét, bár tavaly már sikerült megszorítani az élen. Idén szakértők szerint ez négy csapatnak is sikerülhet: a Ferrarinak, a McLarennek, a Lotusnak és a Mercedesnek. Ráadásul mind a négy istállónak világklasszis pilótái vannak.
Fernando Alonso szerint a Ferrari kétszáz százalékkal jobb mint tavaly, Jenson Button viszont még nem teljesen elégedett az idei MP4-28-cal. Noha az előző típusú McLarennel megnyerte a 2012-es szezon utolsó versenyét, Interlagosban.
Kimi Räikkönen és a Lotus remek sebességet hoztak ki az E21-ből, bár nem tudni, mennyire stabil az autó, elvégre mindig idő előtt fejezték be a tesztnapokat. A Mercedes viszont a leggyorsabb volt a szezon előtti 12 napban, kérdés, mit tud ebből a konstrukcióból kihozni a két egykori barát és gokartellenfél, Lewis Hamilton és Nico Rosberg.
5. Minden szem Hamiltonra szegeződik. A szezon előtt a nemzetközi média Lewis Hamilton némileg váratlan csapatváltásától volt hangos. A brit elhagyta azt a McLarent, mely 15 éves kora óta menedzselte, és mellyel 2008-ban világbajnok volt. Saját bevallása szerint is új korszak kezdődött a 28 éves pilóta karrierjében.
Mikor a versenyző tavaly szeptemberben bejelentette távozását, minden szakértkő és a sajtó egyöntetűen hibáról beszélt, de hogy a döntés jó volt-e vagy sem, az csak idővel derül ki. Ráadásul fél évvel az aláírás után az érintett már arról beszélt, hogy a mostani klubváltás a legjobb "manővere" volt azóta, hogy 2008-ban Brazíliában megelőzte Timo Glockot. Akkor ez világbajnoki címet ért neki.
Március 15-én elkezdődik a 2013-as Formula-1-es szezon, és Ausztráliában kiderül, a tesztek alatt mire jutottak a csapatok és a mérnökök. A SportHíradó összeszedte, mit várnak a sorozat főszereplői, az öt, a világbajnoki címre...
Tovább a teljes cikkhez »
