Ahogy mondani szokták, senki nem lehet próféta a saját hazájában. Ez hatványozottan igaz Raymond Domenechre, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányára, akit rendesen támadnak a nemzeti együttes gyengébb szereplése miatt.
A szakvezetőt bírálók közé tartozik Emmanuel Petit is. Az 1998-as világbajnok együttes középpályása a Le Parisien című lapban már egyenesen a távozását követeli Domenechnek.
„Franciaországban élünk, így természetes, hogy hullaniuk kell a fejeknek” – így Petit.
A korábban a Barcelonánál és az Arsenalnál is megfordult Petit már az utódját is tudni véli a 2010-ig élő szerződéssel bíró Domenechnek.
„Az én véleményem szerint a francia válogatott következő kapitányát Didier Deschamps-nak fogják hívni.”
Deschamps jelenleg csapat nélkül van, de korábban irányította a Monaco együttesét, és ő hozta vissza az élvonalba a másdosztályba sorolt Juventust. Az egykori középpályás már többször jelezte, hogy az új idényben szívesen leülne valamelyik nagycsapat kispadjára. Lehet, hogy ez a nagycsapat a francia válogatott lesz?
