Az idei magyar bajnokság harmadik, egyben záró fordulójára a teljes hazai élmezőny eljött. Nem véletlenül, hiszen nagy volt a tét: itt dőlt el a végső helyezések sorsa. A kétnapos viadalon öt egyesület 28 sportolója próbált szerencsét, és öt kategóriában hirdettek bajnokot. A kaposváriak örökifjú versenyzője, Bogdán Endre 35. elsőségére készült.
„Nagyon remélem, hogy összejöhet a győzelem. Lelkiismeretesen készültem, de ez technikai sport, így semmi nem biztos. Ezt a modellek is bizonyítják, olyan hibákat találtam, aminek még csak keresem a magyarázatát” – mondta a Textiles Modellező Klub vezetője, aki végül meg is nyerte a „király kategória”, azaz a 10 köbcentisek versenyét.
A szintén kaposvári Pásztor Róbert ugyancsak kitett magáért: a három és fél köbcentisek között új országos csúccsal, 211 km/órás sebességgel győzött.
Az idei év sikerembere, az Európa-bajnokság bronzérmese, Dobrocsi Gábor Gyöngyösről érkezett Somogyba.
„Igazából a jó eredményekhez négy betű kell, úgy hívják euró: nem mindegy, milyen az ember támogatottsága. Ebben a sportágban különösen nem. Én egy olyan motorral versenyzek, ami a sajátom, én építettem, ezzel szeretnék jól szerepelni” – mondta Dobrocsi.
A küzdelemsorozat ezzel véget ért, a sportág szerelmesei elkezdhetik készíteni a következő év új modelljeit…
