Stoner és Rossi a versenypályán hatalmas harcot vívtak egymással, és az óriási küzdelemben bizony mindkét pilóta keményen „odatette magát”. A futam vége előtt nyolc körrel az ausztrál világbajnok rontott, és ez a győzelmébe került.
A két pilóta nemcsak a futam közben – amit egyébként Rossi nyert meg -, hanem utána is egymásnak esett, persze nem szó szerint, csupán szavakkal.
Amikor Rossi odalépett gratulálni Stonernek, ausztrál ellenfele bírálta őt az agrasszív vezetési stílusa miatt. Az olasznak sem kellett több, és megjegyezte, hogy bizony ez az amit versenynek hívnak, amire a címvédő csak ennyit reagált: Ez a versenyzés? Rendben, akkor majd meglátjuk.
Ekkor még Stoner nyilvánvalóan a verseny hevében mondta ezt, de később sem formálta át véleményét.
„Valentino néhány előzési manővere nem volt túl tiszta, amit bemutatott ellenem – kezdte a címvédő. – Egy kicsit csalódott is vagyok emiatt, hiszen, ha én versenyzek így, akkor biztosan megbüntetnek. Volt néhány nagyon kemény versenyem, de egyik sem volt tisztátalan.”
„Rossi nagyszerűen versenyzett, és ezt senki sem veheti el tőle. De az előzései közül néhány nekem túl sok volt. Nem egy alkalom volt, hogy csupán csak egy hajszálra voltunk az ütközéstől, és ezek voltak azok a pillanatok, ami már túlmegy a sportszerű motorozás határán. Eddig a futamig mindenki tisztán versenyzett a MotoGP-ben, de ezúttal volt olyan alkalom, amikor féltem a balesettől.”
A hétszeres világbajnok stílusát keményen kritizáló ausztrál azonban azt elismerte, hogy csak saját magát hibázathatja azért az estért, miután a kavicságyban kötött ki.
„Amikor kicsúsztam, az az én hibám volt, nem is keresek kifogásokat. Ráadásul elrontottam a visszajövetelt is. Nem tudom, mi történt, hozzá sem értem az első fékhez – tette hozzá Stoner. – Összességében azonban nincs okunk az aggodalomra, hiszen második lettem a versenyen, és az összetett pontversenyben is második vagyok, ráadásul egyre jobb volt a motorom az elmúlt futamokon.”
