JÁTÉKOS

0_8

Fóris Attila

Sportág:póker
Poszt:null
Súly:0 kg
Magasság:0 cm
Születési idő:1966. március 8.
Születési hely:Magyarország
Eddigi csapatai:
PROFIL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN MÁR A KÁRTYA VOLT A SZENVEDÉLYE

 

Fóris Attila ugyan jelentősebb versenyeredménnyel csak 2001-ből rendelkezik, ám a póker iránti szerelme ennél lényegesen komolyabb múltra tekint vissza. Már az általános iskolában a klasszikus ötlapos játékot játszotta, saját elmondása szerint komoly téttel.

 

A kilencvenes évek elején megismerkedett a hétlapos Studdal, amelyben az első sikerét aratta, Olaszországban zárt a nyolcadik helyen. Ebben az időben járta Európát számos viadalon szerencsét próbált, 2003-ban ellenállhatatlan esztendőt produkált, Ausztriában egy év alatt négyszer bizonyult a legjobbnak erős mezőnyben.

 

A Hold'em az Omaha terén érte el a győzelmeket, ám figyelmét az utóbbi időszakban elsősorban a családja köti le, kevesebb alkalommal utazik külföldre, ugyanakkor hazánkban így is a legjobbak között tartják számon. A Budapest Poker Open első, 2005-ös kiírását máris megnyerte, két évvel később pedig Pot Limit Omahában zárt a harmadik helyen ugyanezen a viadalon.

 

A 2008-as évben a badeni Stud Európa-bajnokságon próbált szerencsét és a népes és rangos mezőnyben fizetős, 25. helyet szerzett.

 

JELENTŐSEBB EREDMÉNYEI:
Év Helyezés Verseny Nyeremény
2008. 25. hely Stud Európa-bajnokság, Baden, 6,750 eurós Hétlapos Stud 3,825 dollár
2007. 5. hely Austrian Masters, 220 eurós Pot Limit Omaha 5,072 dollár
2007 3. hely Budapest Poker Open, 1,800 dolláros Pot Limit Omaha Masters 3,428 dollár
2005. 1. hely Budapest Poker Open, 1,500 dolláros NL Hold'em 35,066 dollár
2005. 25. hely EPT, Európai Pókerbajnokság, Főverseny, 6,750 dolláros Hétlapos Stud 3,532 dollár
2003. 1. hely Austrian Classics, 225 eurós NL Hold'em 18,860 dollár
2003. 1. hely Austrian Classics, 120 eurós Pot Limit Hold'em 12,975 dollár
2003. 1. hely Austrian Classics, 120 eurós Pot Limit Omaha 10,315 dollár
2003. 1. hely Vienna Spring Festival, 1,000 eurós NL Hold'em 42,607 dollár
2003. 2. hely Vienna Spring Festival, 115 eurós Pot Limit Omaha 9,858 dollár
2003. 5. hely Vienna Spring Festival, 425 eurós Hétlapos Stud 2,307 dollár
2001. 8. hely Torneo di Poker, 1,080,000 olasz lírás Limit Hétlapos Stud 1,386 dollár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu