JÁTÉKOS

0_8

Erik Seidel

Sportág:póker
Poszt:null
Súly:0 kg
Magasság:0 cm
Születési idő:1959. november 6.
Születési hely:New York, Egyesült Államok
Eddigi csapatai:
PROFIL

AKÁR ÉKSZERBOLTOT IS NYITHATNA

 

Erik Seidel New Yorkban született és nevelkedett, karrierjét profi backgammon játékosként kezdte. Nyolc év után a tőzsdén próbált szerencsét, majd a pókerben találta meg igazi szenvedélyét.

 

Seidel tehetségét jól jelzi, hogy első komoly tornáján az 1988-as WSOP főversenyén máris a második helyet szerezte meg. A legendás utolsó leosztásban a flopra sorral rendelkező Johnny Chan csapdába csalta és könnyedén adta meg all-inját a river lapon. A legendás partit tíz évvel később a Pókerarcok című film is feldolgozta.

 

Az amerikai az említett végzetes leosztás óta nem tudta megnyerni a WSOP főversenyén a karkötőt, de így is nyolcszoros győztes, akár ékszerüzletet is nyithatna, legutóbb 2007-ben 5,000 dolláros NL Deuce to Seven Draw Lowball Rebuy, világbajnokságon diadalmaskodott. 2008-ban megnyerte a WPT Foxwoods-i tornáját, amellyel közel egymillió dollárt kasszírozott és második helyen végzett az Aussie Millions főversenyén, 760 ezer dollárral gazdagodva.

 

 

WSOP KARKÖTŐK SZÁMA: 8
Év Verseny Nyeremény
1992 2,500 dolláros Limit Hold'em 168,000 dollár
1993 2,500 dolláros Omaha nyolcas határral 94,000 dollár
1994 5,000 dolláros Limit Hold'em 210,000 dollár
1998 5,000 dolláros Deuce to Seven Draw 132,700 dollár
2001 3,000 dolláros NL Hold'em 411,300 dollár
2003 1,500 dolláros Pot Limit Omaha 146,100 dollár
2005 2,000 dolláros NL Hold'em 611,795 dollár
2007 5,000 dolláros NL Deuce to Seven Draw Lowball Rebuy, világbajnokság 538,835 dollár

 

 

EGYÉB JELENTŐS EREDMÉNYEI:
Év Helyezés Verseny Nyeremény
2008. 1. hely WPT, Foxwoods Poker Classic, 10,000 dolláros NL Hold'em 967,390 dollár
2008. 2. hely Aussie Millions, főverseny, 10,000 ausztrál dolláros NL Hold'em 759,340 dollár
2008. 4. hely WSOP, 1,500 d-os Pot Limit Omaha Magas/Alacsony, nyolcas határral 68,304 dollár
2008. 5. hely WSOP, 10,000 dolláros Stud Világbajnokság 92,825 dollár
2008. 16. hely WPT, World Poker Challenge, 7,500 dolláros NL Hold'em Bajnokság 28,099 dollár
2008. 21. hely WSOP, 1,500 dolláros Pot Limit Omaha 19,257 dollár
2008. 24. hely WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em Shootout 16,920 dollár
2007. 2. hely Aussie Millions, 100,000 ausztrál dolláros NL Hold'em 417,637 dollár
2006. 7. hely Bellagio, Five Diamond World Classic, 5,000 dolláros NL Hold'em 29,795 dollár
2006. 12. hely WSOP Sorozat, Caesars Poker Torna, 10,000 dolláros NL Hold'em 27,504 dollár
2005. 6. hely WSOP, 1,500 dolláros NL Hold'em 59,545 dollár
2005. 8. hely Ultimate Poker Challenge, 10,000 dolláros NL Hold'em 18,300 dollár
2005. 8. hely WSOP, 10,000 dolláros Pot Limit Omaha 46,350 dollár
2005. 9. hely WSOP, 2,000 dolláros Pot Limit Omaha 23,130 dollár
2005. 16. hely WSOP, 5,000 dolláros Pot Limit Hold'em 11,235 dollár
2004. 1. hely WPT, Festa al Lago III, 3,000 dolláros NL Hold'em 217,839 dollár
2004. 1. hely Festa al Lago II., 2,500 dolláros NL Hold'em 175,347 dollár
2004. 3. hely WSOP, 2,000 dolláros Limit Omaha Magas/Alacsony 38,740 dollár
2004. 4. hely WPT, Five Star World Classic, 2,500 dolláros Pot Limit Hold'em 24,444 dollár
2004. 12. hely WPT, World Poker Finals, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 92,338 dollár
2003. 1. hely WPT, Five Diamond, 2,500 dolláros Pot Limit Omaha 95,059 dollár
2003. 2. hely USA Pókerbajnokság, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 223,146 dollár
2003. 2. hely WPT, Euro Finals, 3,000 eurós Pot Limit Omaha 80,236 dollár
2003. 3. hely WSOP, 3,000 dolláros NL Hold'em 105,480 dollár
2003. 3. hely WPT, Five Star World Poker Classic, 1,500 dolláros NL Hold'em 33,700 dollár
2003. 3. hely Jack Binion World Open, 1,000 dolláros Pot Limit Omaha 38,024 dollár
2003. 4. hely WPT, Festa al Lago III, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 165,000 dollár
2003. 6. hely WSOP, 5,000 dolláros Pot Limit Omaha 17,800 dollár
2002. 1. hely Mixed Games Torna, NL Hold'em 45,832 dollár
2002. 2. hely USA Pókerbajnokság, 7,500 dolláros NL Hold'em 124,200 dollár
2002. 2. hely Jack Binion World Open, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 258,020 dollár
2002. 3. hely WSOP, 2,000 dolláros Pot Limit Hold'em 38,580 dollár
2002. 9. hely WPT, L.A. Poker Classic, főverseny 10,000 dolláros NL Hold'em 77,498 dollár
2001. 4. hely WSOP, 3,000 dolláros Pot Limit Hold'em 39,460 dollár
1999. 4. hely WSOP, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 279,500 dollár
1998. 3. hely WSOP, 2,500 dolláros Pot Limit Omaha 40,800 dollár
1998. 4. hely WSOP, 3,000 dolláros NL Hold'em 43,560 dollár
1997. 3. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hold'em 56,000 dollár
1997. 4. hely WSOP, 2,000 dolláros Limit Hold'em 70,720 dollár
1997. 5. hely WSOP, 3,000 dolláros Limit Hold'em 28,950 dollár
1996. 6. hely WSOP, 2,500 dolláros Pot Limit Omaha 16,313 dollár
1995. 1. hely Poker Classic 1,000 dolláros Pot Limit Omaha 60,000 dollár
1995. 7. hely WSOP, 2,500 dolláros Limit Hold'em 11,625 dollár
1994. 1. hely Diamond Jim Brady 1,000 dolláros NL Hold'em 75,600 dollár
1994. 3. hely Poker Classic, 2,500 dolláros NL Hold'em 32,000 dollár
1994. 6. hely WSOP, 1,500 dolláros Pot Limit Hold'em 12,968 dollár
1992. 2. hely Poker Classic, 5,000 dolláros NL Hold'em 100,000 dollár
1991. 2. hely WSOP, 5,000 dolláros Limit Hold'em 105,000 dollár
1988. 2. hely WSOP, főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em 280,000 dollár
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu