JÁTÉKOS
Antanas Guoga
Antanas Guoga – vagy ismertebb nevén Tony G – vérében van a kockázat. Szülővárosában, Kaunasban igen fiatalon már Rubik Kocka-bajnok volt. A helyi sikereknek nem sokáig örülhetett, családjával 1984-ben Ausztráliába költözött, ekkor ismerkedett meg a pókerrel.
A nemzetközi porondon rövidesen tért hódított agresszív játékával, gyakran manipulatív, minden eseményt kommentáló sítlusával. A televíziós versenyek állandó szereplője, így eredményeihez mérten meglehetősen nagy ismertségre tett szert. Csakúgy, mint sokan, az online póker világából indulva lépett az élő versenyek világába.
A Póker Világsorozat (WPT) párizsi állomásán robbant be a köztudatba, amikor ötödik helyen zárt, ám Howard Lederer nem volt hajlandó kezet fogni vele az asztalnál órákon át előadott agresszív műsora miatt.
Azóta számos tornán diadalmaskodott, így a Közel-Keleten, Moszkvában illetve 2005-ben az európai pókerbajnokság 5000 dolláros Limit Hold'em versenyén. Az utóbbi eredményével közel 460 ezer dollárral térhetett haza, mind a mai napig legnagyobb nyereménye egy tornáról.
Az orosz fővárosban aratott győzelme után blogja szerint teljes nyereményét a szervezőkre bízta, azzal az utasítással, hogy az árva gyermekeket segítsék az összegből.
| Év | Helyezés | Verseny | Nyeremény |
| 2008. | 6. hely | WSOP, 5,000 dolláros NL Deuce to Seven Lowball Draw | 78,076 dollár |
| 2007. | 1. hely | Moscow Millions, 10,000 dolláros NL Hold'em | 205,000 dollár |
| 2007. | 3. hely | WSOP Európa, 5,000 fontos Pot Limit Omaha bajnokság | 176,934 dollár |
| 2007. | 10. hely | WSOP, 5,000 dolláros NL Hold'em Shorthanded | 58,852 dollár |
| 2006. | 1. hely | Betfair Asian Poker Tour, Főverseny, 5,000 dolláros NL Hold'em | 451,700 dollár |
| 2006. | 1. hely | Litván Nyílt Bajnokság Nyári Fesztivál, 750 eurós NL Hold'em | 10,818 dollár |
| 2006. | 2. hely | Intercontinental Poker Challenge | 150,000 dollár |
| 2006. | 9. hely | WSOP, 1,000 dolláros NL Hold'em | 46,805 dollár |
| 2005. | 1. hely | Európai pókerbajnokság, Főverseny, 5,000 fontos NL Hold'em | 487,422 dollár |
| 2005. | 4. hely | PartyPoker World Open, NL Hold'em | 80,000 dollár |
| 2005. | 8. hely | Monte Carlo Millions, 25,000 dolláros NL Hold'em | 53,000 dollár |
| 2004. | 2. hely | WPT, Rendezvous a Paris, 10,000 eurós NL Hold'em | 445,519 dollár |
| 2004. | 7. hely | WPT, Mirage Poke Showdown, 10,000 dolláros NL Hold'em | 67,505 dollár |
| 2004. | 42. hely | WPT, 5 Diamond W. P. Classic, Főverseny, 10,000 dolláros NL Hold'em | 21,781 dollár |
| 2003. | 3. hely | WPT, Five Diamond, 2,500 dolláros Pot Limit Omaha | 28,518 dollár |
| 2003. | 5. hely | WPT, Euro Finals of Poker, Főverseny, 10,000 eurós NL Hold'em | 20,970 dollár |
| 2002. | 2. hely | Bécsi Tavaszi Fesztivál, 1,000 eurós NL Hold'em | 57,969 dollár |