Vízilabda: lassan túljut az életveszélyen Danilo Ikodinovics

Szerző: MTILétrehozva: 2008. július 3. 13:32
Orvosai már bíznak benne, hogy túljut az életveszélyen Danilo Ikodinovics, a kiváló szerb vízilabdázó, akit egy hete ért súlyos közlekedési baleset. Zoran Djermanov, az újvidéki klinikai központ vezetője a szerb sajtónak azt nyilatkozta, ha kezdetben csak naponta néhány órára is, de hamarosan felébresztik Ikodinovicsot a mesterséges kómából, amelyben azért tartják, hogy kíméljék a szervezetét.


Az orvos szerint még sok műtéti beavatkozásra lesz szükség és hosszú lábadozásra kell számítani, de már látnak reményt arra, hogy megmentsék a sportoló szétroncsolódott jobb karját.

 

Közben az újvidéki rendőrség bejelentette, hogy szabálysértési eljárást indít Danilo Ikodinovics sellen, mivel erre kötelezi a törvény.

 

A szerb válogatott tagja ugyanis, mint a szakértői vizsgálat megállapította, legalább 150 kilométeres sebességgel száguldott, amikor motorjával belevágódott az előtte 60-70 kilométeres sebességgel haladó személygépkocsiba.

 

Mivel az autó vezetője is könnyebben megsérült, az előírások szerint eljárást kell indítani a baleset okozója ellen.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu