Újraéledhet a Szávay-láz

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 31. 00:46
Szávay Ágit kicserélték: mosolyog, kiegyensúlyozott, barátságos és felszabadultan, türelmesen beszélget a mérkőzése után őt faggató újságírókkal. A változás nem csak a pályán kívül szembetűnő, ami fontosabb, hogy a játékán is látszik a fejlődés, az egészséges önbizalom. Hogy mi történt, arról is vallott a SportHirado.hu-nak a US Openen.



Nem véletlenül kezdtem az interjút úgy, hogy régen nyert ilyen magabiztosan egy Grand Slam első fordulójában. Neki szerencsére jobban vágott az esze és rögtön mondta, hogy három éve a US Openen hasonló sikerrel mutatkozott be (a német Sandra Klöselt 6:1, 6:2-re verte). Gyorsan hozzátette, reméli, az idén is hasonlóan alakul a folytatás.

Szávay Ági nem először találkozott a cseh Sandra Zahlavovával (az ő unokatestvére vette feleségül Barbora Strycovát, akit a magyar júliusban már Zahlavovaként győzött le a prágai döntőben), februárban, Acapulcóban 2:6, 6:1, 6:3-ra nyert a 25 éves plzeni ellen - most sokkal simábban búcsúztatta.

„Acapulcóban még nem volt túl sok önbizalmam, és azon a mérkőzésen szörnyen teniszeztem… Valljuk be, tényleg nem játszottam jól. Most kiegyensúlyozott formát hoztam, nem játszottam életem legjobbját, de nagyon kevés hibával teniszeztem, míg ő folyamatosan rontott, mert próbáltam sokat mozgatni és kényszeríteni arra, hogy elrontsa a labdákat” - értékelte a mindössze 59 perces találkozót Szávay Ági. Erről a mérkőzésről nem volt sok értelme többet diskurálni, bár azt közösen megállapítottuk, hogy gyakorlatilag körbeülték a 12-es pályát a magyar szurkolók, és ez még Ágit is meglepte.

A folytatásban kicsit visszatekintettünk, de megelőlegezve a bizalmat Flavia Pennettának arról is kérdeztem, mi kell ahhoz, hogy a 32 közé kerülésért legyőzze az olaszt.

 

- Mennyire volt benned félsz amiatt, hogy a US Open előtt csak három meccset játszottál a nyári keménypályás szezonban?

- Talán azért volt bennem félsz, mert nagyon jól játszottam az edzéseken az utóbbi időben, és ilyenkor mindig benne van az emberben, hogy hú… Remélem, a meccsen is így fog menni. De szerencsére a meccsen is elég jól ment a játék, úgyhogy örülök neki, és remélem, ez minden meccsen egyre inkább így lesz.

 

- Valami sérülés, esetleg betegség volt az oka, hogy csak Montréalban indultál a US Open előtt?

- Nem, eredetileg is így terveztük, illetve New Havenbe mentem volna, de még játszottam Montréalban, és nem értem oda a selejtezőre. De így utólag azt mondhatom, nem is baj, mert Kanadában végig antibiotikumot szedtem, úgy játszottam. Elég beteg voltam, talán jól is jött, hogy egy hetet teljesen pihenni tudtam a US Open előtt.

 

- Ha a következő fordulóban Pennetta jön, akkor mire számíthatunk? Mi kell a sikerhez?

- Remélem, ki tudok egyenlíteni, mert összesítésben 3:2-re vezet, ha jól tudom. Bár az első mérkőzésünk már nagyon régen volt, ha jól emlékszem, életem első WTA-tornáján, Bogotában kaptam ki tőle, 2005-ben. Ellene biztos, hogy nagyobb teljesítményt kell nyújtani, mint a hétfői mérkőzésen, mert nagyon jó játékos és elég erős játékszínvonalat képvisel. Kiegyensúlyozottan, minimális hibával kell teniszeznem. Úgy gondolom, jó formában vagyok és mindenképp van esélyem arra, hogy győzzek.

 

- Azt mondtad a beszélgetésünk elején, hogy Acapulcóban még nem volt önbizalmad. Annak már tudod a titkát, hogy mitől jött vissza?

- Valószínűleg a nyári két tornagyőzelem sokat segített ezen, meg az is, hogy Montréalban is sikerült két meccset nyernem. De ettől függetlenül szerintem nagyon jól haladunk, nagyon jól dolgozunk együtt az edzőmmel, és ebben rengeteget tud segíteni.

 

- Igen, de erre szokták mondani, hogy tipikus 22-es csapdája helyzet: önbizalom nélkül nem lehet nyerni, az önbizalom visszaszerzéséhez viszont győzni kell. Ráadásul már a budapesti verseny elején egészen másképp teniszeztél, mint addig. Tehát mi segített? Nem gondolkodtál ezen? Mert Budapest előtt Wimbledonban nem nőhetett meg az önbizalmad…

- Wimbledonban tényleg az első fordulóban kaptam ki, de nagyon jó mérkőzésen és az előtte Eastbourne-ben is nagyon jól játszottam. A salakpályás szezon pedig azért nem sikerült jól, mert sérült voltam, Madridban fel kellett adjam, Estorilban sérültem meg. Roland Garrost úgy játszottam, hogy előtte egy hétig nem tudtam pályára menni. Igaziból akkoriban már nagyon jó formában voltam, csak ez soha nem jött ki úgy, hogy az eredményeimen meglátszott volna. Aztán valahogy Budapesten indult el, és néhány mérkőzés után egyre több önbizalmam lett, megtartottam a jó formámat és ez így felépült, meccsről meccsre.

 

- Lehet, hogy itt van a 2007-es Szávay Ági?

- Lehet… Majd meglátjuk!

 

Szávay Ági, azért arról is őszintén beszélt, hogy a három évvel ezelőtti játékos és mai nem ugyanaz. Akkor gyakorlatilag teher nélkül teniszezett, nem is nagyon tudta, mi történik vele, csak ütötte a labdát ösztönösen és jöttek a sikerek. Aztán hosszú gödörbe került, amiből sokkal tovább tartott kimászni, mint remélte. Úgy érzi, ma sokkal érettebb és tudatosabb, mint korábban.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu