Szülinapján lett tornagyőztes Babos Timi

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 11. 12:37
Meseszerűen végződött a magyar női tenisz talán legnagyobb reménységének, a junior-ranglista harmadik Babos Timinek brit túrája. A soproni lány 16. születésnapján győzött vasárnap Edinburghban tízezer dolláros ITF-tornán!


Babos Timi a múlt héten, élete első profi versenyén a selejtezőből a fináléba jutott Bournemouthban, ahol szettelőnyről vesztett rutinosabb német ellenfelével szemben. Párosban brit partnerével viszont kárpótolta magát, győzött.

Skóciában, Edinburghban sem adta alább, négy meccsen keresztül, játszmaveszteség nélkül verekedte be magát a döntőbe. Ott azzal a 19 éves brit Naomi Broadyval találkozott, aki a 383. (!), helyen áll a WTA-világranglistán.

Nos Timi nem csak játéktudásból, küzdeni tudásból is jelesre vizsgázott, 6:4-re megnyert első felvonás után rövidítésben ugyan vesztett a folytatásban, de a döntő szettben 7:6 (10-8)-ra diadalmaskodott. Élete első profi győzelme ez egyéniben.

A magyar lánynak még egy felnőtt megméretésen kell elindulnia ahhoz, hogy feliratkozhasson a WTA szervezet rangsorára. Eddig húsz pontot szerzett, egy újabb jó eredménnyel a 700. hely környékén vethetné meg a lábát. A korosztályos Európa-bajnok a május végén kezdődő junior Roland Garrosra készül, előtte egy milánói versenyen lesz jelenése a 18 éven aluliak között.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu