Sorsoltak: nem lesz Federer-Nadal döntő

Szerző: Siklós Erik jelenti Melbourne-bőlLétrehozva: 2012. január 13. 02:26
Évek óta először nem lehet Nadal-Federer finálé egy Grand Slamen. Az is biztos, hogy nem ismétlődhetnek meg a tavalyi finálék az idén Melbourne-ben. Arn Gréta kanadai ellenfelet kapott a 64 közé kerülésért, aztán a szlovák Cibulkova, a 3. fordulóban pedig Serena Williams jöhet. John McEnroe szerint 2012 végén is Novak Djokovics vezeti majd a férfiteniszezők világranglistáját, de Roger federer nyer még Grand Slamet. Az amerikai legenda, az Australian Open pénteken megtartott sorsolása után azt is elárulta, hogy erre hol van a legnagyobb esélye a svájcinak.

Utoljára a 2005-ös Roland Garroson fordult elő, hogy Roger Federer és Rafael Nadal azonos ágra került egy Grand Slamen. Éveken át ők ketten álltak a világranglista első és második helyén, így mindig csak a döntőben találkoztak. Novak Djokovics ugyan éket vert közéjük, sőt mindkettőjüket megelőzte, de a sorsolás, egészen most péntekig, rendre úgy hozta, hogy Nadal és Federer elkerülte egymást. Ezúttal azonban a szerb és a skót került a tábla felsőágára (tavaly Djokovics és Murray mérkőzött a döntőben, ez most nem fordulhat elő), míg a spanyol és a svájci alulra.

 

A Fab4-ból (Fabulous Four - mesés négyes) kinek lehet a legnehezebb útja az elődöntőig? Ha sorrendet kellene felállítanom, akkor: Murray, Djokovics, Federer és Nadal. Kezdjük hátulról.
Rafael Nadal úgy juthat el a negyedik fordulóig, hogy csak a selejtezőből érkezett teniszezővel találkozott. Persze, ehhez Haasnak és Ljubicsicsnak el kellene buknia, de igazából ők sem okozhatnak gondot a mallorcainak. Itt van még Davigyenko és Nalbandian, de a legvalószínűbb egy Nadal-Berdych negyeddöntő.

Roger Federer szintén elsétálhat a negyedik fordulóig, ahol a mindig veszélyes Dolgopolov tesztelheti őt. Az igazi csemegének egy Federer-Del Potro negyeddöntő ígérkezik. Ennek a szektornak a meglepetésembere Bernard Tomics lehet. John McEnroe a sorsolás után megkérdezte Novak Djokovicstól, ki lehet a két legveszélyesebb játékos a nagy négyes után. A belgrádi elsőként Tsongát említette, majd rövid gondolkodást követően kimondta Raonics és Tomics nevét (ez már három, de senki nem ellenkezett). A fiatal ausztrál reménység, Bernard Tomics persze már az első fordulóban elbukhat, mert Fernando Verdasco ellen azért nem ő az esélyes. Federerről még csak annyit, hogy John McEnroe úgy gondolja, nyer még Grand Slamet a svájci, és erre itt Melbourne-ben, vagy Wimbledonban van a legnagyobb esélye, az amerikai legenda szerint.

A címvédő Novak Djokovics szurkolóinak sem kell aggódniuk az első héten: a legjobb 16-ig Radek Stepanek a legismertebb név a szerb ágán. A 4. fordulóban viszont Milos Raonics jöhet (nem véletlenül említette a kanadait a legveszélyesebbek között Djokovics). Innen próbál szerencsét a szabadkártyás Lleyton Hewitt és Andy Roddick, de nem fogadnék arra, hogy tőlük lesz hangos a következő két hétben Melbourne. Azért a 2. fordulóban szívesen megnézném a két korábbi világelső párbaját. Visszatérve a jelen királyához, a negyeddöntőben a Ferrer, Tipsarevics, Gasquet hármasból vár majd valaki rá a háló másik oldalán a Rod Laver arénában. A legvalószínűbb, hogy az ötödik kiemelt spanyol lesz a kiválasztott.

Andy Murray már az első fordulóban emberére akadhat: az amerikai Ryan Harrison a szakemberek egyöntetű véleménye alapján rohamosan fejlődik, egyre jobb. Aztán francia napokat tarthat a skót, akár egymásután négyszer mérkőzhet franciával. A legnehezebbnek a 4. kör és a negyeddöntő látszik. előbb Monfils, majd Tsonga jelentheti az akadályt.

A nőkről egyelőre csak annyit, hogy Arn Gréta az alsó ágra került, és a fiatal (21 éves, a világranglistán 63.) kanadai, Rebecca Marino ellen javíthat ausztráliai, illetve januári mérlegén. Az idén még nem nyert meccset a legjobb magyar, viszont elvesztette a tavalyi 280 pontját, amit Auckland meghódításáért kapott. Így az olimpiai kvalifikáció szempontjából is nagyon fontos lenne, hogy legalább egy meccset nyerjen (száz pontot ér). Ha ez sikerülne, akkor a folytatásban már felszabadultan léphetne pályára, előbb a szlovák Cibulkova, a 3. fordulóban pedig Serena Williams ellen. De szép is lenne… Arn Grétához még két magyar csatlakozhat a selejtezőből. Az első fordulót ugyan mindhárom indulónk sikerrel vette, de Babos Tímea és Jani Réka-Luca a feljutásért egymásellen játszana szombaton.




Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 13. 02:29 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53267
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
13:26  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kalSze  Nem bírt a magyar lány a világsztárralSze  Egy magyar készül bevenni BukarestetSze  Szávay a Roland Garroson térhet vissza
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS