A baleset még július 7-én, Münchenben történt. Serena elmondása szerint egy étteremből sétált kifelé, amikor a sötétben egyszer csak hasító fájdalmat érzett.
Később, egy mobiltelefon fényében látta, vértócsát hagyott maga után, mely körül mindenfelé üvegszilánkok voltak. Ahogy a lábujjára nézett, elszörnyülködött, hiszen azt alig tartotta valami a lábfején. Eredetileg csizmában akart menni a vacsorára, de végül csak szandálba bújt.
Ezt követően azonnal egy müncheni kórház felé vette az irányt, ahol tizennyolc öltéssel varrták össze sebesülését. Következő nap azonban mindennek ellenére részt vett egy bemutatómeccsen Kim Clijsters ellen Brüsszelben.
Mikor visszatért az Egyesült Államokba, az orvosa válaszút elé állította: vagy örökre lifegni fog a nagylábujja, vagy műtét.
Serena végül július 15-én sebészkés alá feküdt, mert mint fogalmazott: egész karrierjét tette volna kockára azzal, ha nem ekképpen cselekszik.
A kérdések persze csak úgy sorjáznak: Brüsszelben mégis hogy léphetett pályára egy ilyen sérülés után, ha látszólag, a külső szemlélő számára kutyabaja sincs? Miért nem perelte be a müncheni éttermet, amelynek hanyagsága több millió dollártól fosztotta meg? Ha valóban megviselték a történtek, hogyan tarthatja magát csúcsformában? A cikkhez csatolt kép legalábbis erről árulkodik.
Serena sem ilyen, sem más sajtótalálgatással nem foglalkozik. A világranglista-első elmondása szerint csak a saját egészségét tartja szem előtt, és hidegen hagyja, hogy mások mit próbálnak belemagyarázni az esetbe.
"Értesültem róla, hogy kétségek merültek fel az igazmondásomat illetően, de végső soron csak magamnak tartozom magyarázattal. Ugyanakkor ténylegesen meg kellett műtetnem magam, nem hazudok. Ez történt" - magyarázkodott a USA Todaynek.
A kisebbik Williams nővér nagyon sajnálja, hogy csak drukkerként vehet részt hazája Grand Slamjén, a most folyó US Openen, de hiszi: győztesen jön ki a hercehurcából, és mentálisan megerősödve kerül ki belőle.
