Serena Williams bringával jött, győzött

Létrehozva: 2013. március 24. 11:17
A női verseny első kiemeltje, Serena Williams két sima játszmában nyert a japán Morita Ajumi ellen, és ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a Miamiban zajló, 9,5 millió dollár összdíjazású, keménypályás tenisztornán. A férfiaknál nem született igazi meglepetés, talán Fernado Verdasco kiesése lehet az. A főbb kiemeltek továbbmentek: Andy Murray simán, de Tomás Berdych és Jo-Wilfried Tsonga alaposan megizzadt.


 

A világranglista-vezető amerikai játékos a szállodájától kapott kerékpárral érkezett a meccsre, miután közlekedési dugó alakult ki a városban, és attól tartott, nem ér ki időben a pályára.

"Eredetileg egy golfkocsit kértem tőlük, de az nem volt nekik, majd felajánlottak egy motort, de arra meg én mondtam nemet. Aztán jött a bicikli ötlete, és bár nem nagyon szoktam biciklizni, úgy döntöttem, most fogok" - mesélte Serena Williams, aki pályafutása során hatodszor, és 2008 óta először diadalmaskodhat Miamiban.

Nővére, a korábbi háromszoros bajnok Venus számára ugyanakkor véget ért a verseny, ugyanis hátfájdalmai miatt visszalépett harmadik fordulós mérkőzésétől.

9.5 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ KEMÉNYPÁLYÁS TENISZTORNA, MIAMI
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért):
Serena Williams (amerikai, 1.) - Morita Ajumi (japán) 6:3, 6:3
Kirsten Flipkens (belga, 30.) - Petra Kvitová (cseh, 7.) 6:0, 4:6, 6:1
Dominika Cibulková (szlovák, 13.) - Romina Oprandi (svájci) 6:3, 6:4
Sloane Stephens (ameirkai, 16.) - Venus Williams (amerikai, 19.) - játék nélkül
Agnieszka Radwanska (lengyel, 4.) - Magdaléna Rybáriková (szlovák) 7:6 (7-5), 2:6, 6:3
Li Na (kínai, 5.) - Varvara Lepchenko (amerikai, 25.) 6:2, 6:4
Garbine Muguruza Blanco (spanyol) - Caroline Wozniacki (dán, 9.) 6:2, 6:4
Ajla Tomljanovic (horvát) - Andrea Petkovic (német) 0:6, 6:4, 7:6 (7-1)

FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ (a 32 közé jutásért):
Andy Murray (brit, 2.) - Bernard Tomic (ausztrál) 6:3, 6:1
Tomás Berdych (cseh, 4.) - Daniel Gimeno-Traver (spanyol) 5:7, 7:6 (7-3), 6:2
Marin Cilic (horvát, 9.) - Santiago Giraldo (kolumbiai) 6:2, 7:6 (8-6)
Milos Raonic (kanadai, 14.) - Guillaume Rufin (francia) 6:2, 6:4
Nicolás Almagro (spanyol, 19.) - Guido Pella (argentin) 6:0, 6:3
John Isner (amerikai, 20.) - Ivan Dodig (horvát) 4:6, 7:5, 7:6 (7-5)
Thomaz Bellucci (brazil) - Jerzy Janowicz (lengyel, 21.) 7:6 (7-5), 3:6, 6:3
Alejandro Falla (kolumbiai) - Fernando Verdasco (spanyol, 25.) 6:3, 7:6 (8-6)
Grigor Dimitrov (bolgár, 29.) - Simone Bolelli (olasz) 6:4, 1:1-nél Bolelli feladta
Jo-Wilfried Tsonga (francia, 6.) - Viktor Troicki (szerb) 7:6 (8-6), 6:3
Mihail Juzsnyij (orosz 28.) - Lu Jen-hszun (tajvani) 6:3, 1:6, 6:0
Richard Gasquet (francia, 8.) - Olivier Rochus (belga) 7:5, 6:2    
Andreas Seppi (olasz, 16.) - Aljaz Bedene (szlovén) 7:5, 5:7, 7:5
Sam Querrey (amerikai, 17.) - Lukasz Kubot (lengyel) 4:6, 6:3, 6:3
David Goffin (belga) - Philipp Kohlschreiber (német, 18.) 7:6 (7-5), 4:6, 6:2
Jarkko Nieminen (finn) - Martin Klizan (szlovák, 27.) 6:2, 6:2
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu