Serena 18 éves pályafutása 50. tornagyőzelmét aratta a spanyol fővárosban (salakon mindössze a hetediket), a 2013-as esztendőben már négynél jár.
A mostani mérkőzésnek a szokásosnál is komolyabb tétje volt, hiszen amennyiben Sarapova nyert volna, helycsere történik a női ranglista élén, így viszont elmarad az előzés hétfőn.
Az orosz lány mérlege továbbra is katasztrofális a Williams lány ellen, hiszen 15 kísérletből mindössze kétszer tudta térdre kényszeríteni, salakon egyszer sem, és a legutóbbi győzelemig is majd’ egy évtizedet kell visszamenni az időben.
Hogy ezúttal sem terem neki sok babér, az mindjárt az első szett elején kirajzolódott: Serena gond nélkül elhúzott 4:0-ra, és mindössze egy gémet engedélyezett ellenfelének.
A második játszma már szorosabb volt, Sarapova rögtön az első adandó alkalommal brékelt, de a lendülete csak 3:1-ig tartott ki. Williams ezt követően sorozatban három gémet húzott be, 4:4 után pedig mind a nyolc labdamenetet megnyerte.
| MADRIDI WTA-TORNA, DÖNTŐ (4 millió dollár, salak): |
| S. Williams (amerikai, 1.)–Sarapova (orosz, 2.) 6:1, 6:4 |
