Roger Federer negyedszer!

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 7. 19:13
Pályafutása során negyedszer nyerte meg szülővárosa, Bázel rangos tenisztornáját, a Swiss Indoorst Roger Federer, ez még soha senkinek nem sikerült. Az első helyen kiemelt sztár Novak Djokovicsot verte a döntőben három szettben.


Erősen kezdett Federer, már az első játékban elvehette volna Djokovics adogatását, s bár ekkor még veszni hagyott két lehetőséget, 1:1-nél már nem. Ez elég volt az első szett elhódításához, hiszen szenzációsan adogatott a bázeli, egyetlen bréklabdája sem volt Djokovicsnak.

A második szettben szárnyalásba kezdett a szerb (volt egy 12-1-es rohama), és uralta a játékot, 6:3-mal hozta is a szettet. A végjátékban aztán ismét a svájci volt az úr a háznál, 17 pontból 16-ot nyert meg saját adogatójátékában. 110 perc alatt diadalmaskodott.

A 29 éves, volt világranglista-vezető idei negyedik, pályafutása 65. ATP-sikerét aratta egyesben, szülővárosában pedig ez volt a negyedik diadala (2006, 2007, 2008, 2010). Federer ATP-sikerével egyedül negyedik a legtöbb tornagyőzelemmel rendelkezők örökranglistáján, amelyet az amerikai Jimmy Connors vezet 109 tornagyőzelemmel, őt két honfitársa, Ivan Lendl (94) és John McEnroe (77) követi.

DAVIDOFF SWISS INDOORS, BÁZEL
ATP 500, FEDETT, KEMÉNY PÁLYA, 1.225 MILLIÓ EURÓ
Férfi egyes, döntő
Federer (svájci, 1.)-Djokovics (szerb, 2.) 6:4, 3:6, 6:1

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu