Roger Federer megremegett, de győzött

Az amerikaiak imádják a ceremóniákat, az ünneplést. Nincs ezzel semmi baj, sokkal jobb, egészségesebb szokás, mint acsarkodni, harcolni. Mindig találnak évfordulót, amire lehet emlékezni. A biztonság kedvéért időnként alapítanak valami új díjat, arra az esetre, ha egy évben semmi kerekszámú ünnepelnivaló nem lenne (ami egyébként kizárt). Az egyik ilyen visszatérő program, hogy évente beválasztanak valakit (nem akárkit, az elmúlt 128 év egyéni bajnokai jöhetnek szóba) a US Open Court of Champions közé. Körülbelül olyan ez, mintha otthon valamelyik sportágban az országos bajnokokból megalakítanák a Bajnokságok Bajnokai Társaságot. A recept nagyon egyszerű, minden évben eggyel nő a kitüntetettek száma és lehet emlékezni, tisztelegni, ünnepelni. Tök jó!

Az idén a nemzetközi média válogatott újságírói Arthur Ashe-t szavazták meg. Alig akartam elhinni, hogy ő még nem tag. Valószínűleg egyszerre indult a US Open Court of Champions és nevezték el Arthur Ashe-ről a stadiont. Most azonban Don Budge, Maureen Connolly, Jimmy Connors, Margaret Court, Chris Evert, Althea Gibson, Steffi Graf, Billie Jean King, Jack Kramer, Rod Laver, Ivan Lendl, Molla Bjurstedt Mallory, John McEnroe, Martina Navratilova, Pete Sampras, Bill Tilden és Helen Wills után ő is bekerül. A csütörtök estére tervezett ceremóniát szerda este lefújták, mert az előrejelzés szerint esni fog. Az egyik ünnepi beszédet a korábbi elnök Bill Clinton mondja és bejelentették, hogy az új időpontban, vasárnap is eljön a president. Az meg egyelőre nem izgat senkit, hogy mit csinál csütörtök este Rafael Nadal és Fernando Gonzalez?

Azt is hihetetlen jól csinálják az amerikaiak, ahogy maximalizálják a bevételt. Nem egyszerű két héten át minden nap úgy összerakni a programot, hogy napközben és este is meglehessen tölteni az Arthur Ashe Stadiont. A második péntek éveken át elég lyukas napnak számított Flushing Meadows-ban. A Grand Slameken, az egyéni döntő előtt, a játékosoknak hagyományosan legalább egy nap pihenőjük van. A US Openen az úgynevezett szuper szombat miatt már régóta nincs ilyen a férfiaknak. Az utóbbi években már a nőknek sincs, mert az elődöntőket áttették péntekre. Az kellemetlen, ha a pénteket elmossa az eső. Annál csak egy kellemetlenebb van, ha a szombatot is. Erről jut eszembe, kedd este, amikor Gael Monfils 7:6-ra megnyerte az első szettet Rafael Nadal ellen, Patrick McEnroe az ESPN kommentátoraként azt mondta: „A jó hír a franciának, hogy övé az első játszma, a rossz hír, hogy még kettőt kell nyernie a győzelemhez.”

Az amerikai nyílt teniszbajnokság tízedik napja egy sima tour versenyen (akár ATP, akár WTA) könnyen unalomba fulladt volna. Itt azért van annyi egyéb esemény, lehetőség a szórakozásra, hogy ha a sztárok épp nem csillognak, a szurkolók akkor is jól érezhetik magukat. Ráadásul, akik maradtak a végéig ízelítőt kaptak a javából. Azért, tartok tőle, hogy a televíziós nézettség nem szerdán döntött megint rekordot, de erre se vennék mérget (ma már soha nem lehet tudni, mitől döglik a légy). Maradjunk annyiban, nem fogom összetörni magam, hogy az első három negyeddöntő mérkőzés (két női és egy férfi) bármelyikét megszerezzem videón. Ha valaki bármelyikről lemaradt, ne aggódjon: nem vesztett semmit! A nőknél már a szereposztás sem volt ígéretes, a férfiaknál kiderült a parádés nevek sem jelentenek mindig garanciát.

Djokovics és Verdasco könnyen felejthető találkozón döntötte el, ki maradjon versenyben. Másfél órán át úgy tűnt, hogy Federer megalázóan kivégzi Söderlinget (6:0, 6:3), de a svéd 0:4-ről megfordította a harmadik szettben a tie-breaket és a negyedik játszma rövidítésében labdája volt a 2:2-höz. Az utolsó két szett sok mindenért kárpótolta a szurkolókat, igaz az első kiemelt addig is varázslatos megoldásokat produkált, de azt már megszoktuk.

Nem akármin ment keresztül a belga tenisz az elmúlt tíz évben. Az aranykor (Henin és Clijsters uralkodása) nagyon váratlanul és furcsán ért véget. Belgium tenisznagyhatalomként hirtelen összeomlott. Erre most újra két belga egy Grand Slam elődöntőben és mint a héten már jeleztem jövőre akár Henin is visszatérhet.

Yanina Wickmayer 18 éves volt, a világranglistán a 100. hely környékén mozgott, amikor tavaly májusban Justine Henin visszavonulásával az első számú belga teniszező lett. Azért kezdett teniszezni kilenc évesen, hogy ne gondoljon édesanyja elvesztésére, aki daganatos betegségben ment el. Az édesapa mindent feladott, a munkáját, az otthonát, eladta, amije csak volt, hogy a lányának mindent megadjon, Floridában teniszezhessen. Bejött!