A címvédő Szávay Ági másfél óra alatt múlta felül osztrák riválisát. Az első játszmában sok esetben egymás hibáiból élt a két játékos, a szett hajrájában a magyar teniszező elnyerte ellenfele adogatását és előnyhöz jutott.
A folytatásban Szávay egyre jobban belelendült, 5:3-nál ismét elvette riválisa adogatását és biztosan jutott a legjobb nyolc közé. Kérdés, hogy ez a játék elég lesz-e a következő körben a a 2008-as bajnok Alizé Cornet ellen. Majd kiderül pénteken délután 15:45-től! Lesz miért visszavágni, több mint két éve, Charlestonban a francia nyert.
Arn Gréta meccsén is 7:5, 6:3-as végeredmény született, de ez a Wimbledonban harmadik körös magyar bukását jelentette. Második alkalommal csaptak össze, 2008-ben Fésben is Arn maradt alul.
A meccs egyik kulcsmomentuma volt, amikor 3:1, negyven-semmire vezetett a magyar, ászt ütött, s már el is könyvelte magának a gémet, de folytatnia kellett. Talán túlságosan is felhúzta magát a dolgon, így oda lett a játék, s végül a szett is.
A világranglistán egykoron 16., kilencszeres GP-győztes spanyol a meccs utolsó két harmadában nem nagyon rontott, stabil alapvonaljátékával nem tudott mit kezdeni Arn Gréta.
Szávay (magyar, 7.)-Meusburger (osztrák) 7:5, 6:3
Medina Garrigues (spanyol, 4.)-Arn (magyar) 7:5 6:3
