Nadal újra összetörte Ferrer szívét

Létrehozva: 2012. május 19. 18:20
Tipikus győzelmet aratott Rafael Nadal a 2,4 millió eurós római tenisztorna elődöntőjében. A salakkirály túlélte az első játszmában David Ferrer előtt adódó 10 bréklabdát, a rövidítésben előnybe került, majd söpréssel nyert.


Ferrernek híresen nem megy Nadal és Federer ellen, honfitársától 18 mérkőzésen 14-szer kapott ki (salakon 11-szer és egyszer sem győzött), míg a svájcit 13 mérkőzésen még soha nem győzte le. A rengeteg kudarc pedig mentális gátat építhetett fel benne, amelynek újabb példáját mutatta meg szombati összecsapásán.

Az első játszmát nyugodtan megnyerhette volna, de csak az elszalasztott lehetőségeken bosszankodhatott. Rögtön riválisa első adogatójátékában hat bréklabdát hagyott veszni, majd további hármat, amikor pedig végre sikerült az áttörés 2-1-nél, a korábbi világelső azonnal visszabrékelt, majd a szett előrehaladtával egyre jobban belejött. A rövidítésben ismét a világranglista-6. vezetett, de Nadal a fontos pontokat megnyerve előnybe került.

Ferrer nem tudta feldolgozni az esély elröppenését, és további ellenállásra már nem volt képes. Játéka darabjaira hullott, sorban ütötte a ki nem kényszerített hibákat, amelyet a salakkirály könyörtelenül kihasznált, és a másfél órás első felvonás után alig több mint félóra alatt kvalifikálta magát a vasárnapi döntőbe.

Nadalnak a tét a hatodik római tornagyőzelem lesz, de bárkivel találkozik, megizzad majd. Ha Novak Djokovics érkezik, akkor visszavághat a tavaly elbukott fináléért, míg ha Federer, akkor jön a 2006-os, öt szett végén rövidítésben a javára eldőlt klasszikus ismétlése. A rangadó tehát garantált, már csak az ellenfél személy kérdéses.

ATP 1000-ES VERSENY, RÓMA, 2,4 MILLIÓ EURÓ, ELŐDÖNTŐ:

Nadal (spanyol, 2.)-Ferrer (spanyol, 6.) 7:6(8-6), 6:0

Djokovics (szerb, 1.)-Federer (svájci, 3.) később

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu