Nadal megint elintézte Federert az AO-n

Szerző: Siklós Erik jelenti Melbourne-bőlLétrehozva: 2012. január 26. 13:17
Szenzációsan kezdte Roger Federer a 27. klasszikus párbajt, uralta a játékot, 4:1-re vezetett és attól sem jött zavarba, hogy Rafael Nadal egyenlített. A folytatásban viszont mintha hullámvasútra ült volna a svájci legenda, időnként bámulatosan, aztán perceken át érthetetlenül rosszul teniszezett. A spanyol is többet hibázott a szokásosnál, de magabiztosan játszott, mint aki tudja, a végén úgyis csak ő nyerhet. Az ütközet valószínűleg a harmadik szettben dőlt el, amikor hiába hárított Federer összesen öt játszmalabdát. A csata 3 óra 42 percig tartott, Rafael Nadal 6:7, 6:2, 7:6, 6:4-re diadalmaskodott és elsőként jutott a vasárnapi fináléba, ahol a pénteki Djokovics-Murray találkozó győztesével mérkőzhet a szezon első Grand Slam serlegéért. A mallorcai másodszor jutott az Australian Open döntőjébe, 2009-ben ott sem tudta őt megállítani Federer.


A férfi tenisz jelenlegi négy legjobbja közül valamiért Rafael Nadalnak adták az elmúlt napokban a legkisebb esélyt a végső diadalra. Ráadásul olyan nagyságok, mint Rod Laver tavaly november óta mondogatták, hogy Roger Federer közel jár ahhoz, hogy újra Grand Slamet nyerjen, amire a legnagyobb esélye Melbourne-ben, vagy Wimbledonban lehet. Talán csak azt felejtették el, hogy a mallorcai a legutóbbi Roland Garros óta nem hiányzott egyetlen Grand Slam döntőből és a bázeli ellen 17:9-re áll.

A tenisz történetében korábban csak Ivan Lendl és John McEnroe (7:3 Lendlnek) mérkőzött tízszer Grand Slamen egymásellen. Agassi és Sampras kilencig jutott (6:3 Samprasnak), pont úgy, mint Connors és McEnroe (6:3 McEnroe-nak). Federernek ez a csütörtök esti volt a tízedik (Nadal előtte 7:2-re vezetett, két wimbledoni döntőt vesztett).

Roger Federer sorozatban a kilencedik Australian Open elődöntőjét játszotta, ami szintén rekord. Győzelem estén pályafutása 233. megnyert Grand Slam meccse lett volna, amivel beéri az ebben a kategóriában csúcstartó Jimmy Connorst, aki egyébként 12-szer jutott megszakítás nélkül elődöntőbe a US Openen. Egyetlen kerek szám még a svájci statisztikai lapjáról mielőtt felidéznénk, mi is történt a Rod Laver arénában és utána az interjúszobában: Federernek az 500. keménypályás sikerét jelentette volna a döntőbejutás.

Nem hiszem, hogy ezért, de káprázatosan kezdett. Agresszívan, pontosan, varázslatosan teniszezett, nem engedte szóhoz jutni a spanyolt. Talán nem véletlen, hogy Nadal a sorsolásnál adogatás helyett, fogadást választott. Igaz előtte Federer a baloldali térfélre voksolt, mintegy átengedve a lehetőséget riválisának, döntse el ő, ki szervál először. A bázeli egyből brékelt és az első három adogatójátékában mindössze két pontot engedélyezett a spanyolnak. Aztán 4:2-nél három ki nem kényszerített hiba Federertől és egy pontot érő tenyeres fogadóelőnynél Nadaltól elég volt ahhoz, hogy teljesen váratlanul érdekes legyen a szett. A balkezes mallorcai kezdte megérezni a játék ritmusát, de többnyire még mindig a svájci uralta a pályát. Nadal egyenlítése (4:4) után már mindketten vigyáztak az adogatójátékaikra, jöhetett a rövidítés. Megint Federer pillanatai következtek, elment 6:3-ra és a három játszmalabdából csak kettőt tudott hárítani Nadal, a harmadiknál fonákkal rontott, majd rögtön semmire elvesztette a szerváját a második szett elején.

Az addig látottak alapján nem tűnt túlzásnak megjegyezni, hogy bajban van a spanyol. A publikum amúgy fele-fele arányban bíztatta a két kedvencet. Ha valaki beüvöltött, hogy Roger, biztos jött a válasz: Rafa! Sokáig nem kellett temetni Nadalt, mert a térfélcsere után egyből visszabrékelt, stílusosan ő is nullára. Lassan megváltozott a játék képe. Addig Federerről szólt minden, ő ütötte az extrákat, remekelt fonákkal és védekezett szenzációsan, ha kellett. Egyre gyakrabban alakultak azonban a labdamenetek Nadal elképzelésének, akaratának megfelelően, elkezdett irányítani. A hatodik játékban előbb egy tenyeres keresztet, majd egy egyenes fonákot ütött meg egészen káprázatosan, pontot érően: el is vette Federer adogatását (4:2). Lehetett tudni, hogy az ausztrál nemzeti ünnep ezúttal is az esti tűzijátékkal éri el a csúcspontját és akkor tíz percre megállítják a játékot. A szervezés tökéletesen sikerült, mert a teniszhez igazították a pirotechnikai előadás kezdetét: mikor 5:2-nél leültek, jött a tűzijáték.

Azt lehetett gondolni, hogy a szünet a lendületbe jött Nadalt zökkentheti ki, illetve Federernek segíthet, de nem ez történt. A folytatásban a svájci megint semmire elbukta az adogatását (6:2) és a testbeszéde azt üzente, fejben valahol messze jár. Sorozatban 13 pontot vesztett, rengeteget rontott és Nadalnak három labdája (0:40) volt a 2:0-hoz a harmadik játszma elején. Mintha őt is megzavarta volna Federer teljes összezuhanása, nem élt a lehetőséggel. A svájci kimászott a gödörből és rátalált az első szettben mutatott formájára, csak már egy másik Nadal állt a háló túloldalán. A spanyol volt a stabilabb, de ő is többet rontott a szokásosnál, míg Federer elég hullámzóan teniszezett, gyakran cserbenhagyta a tenyerese. Ennek ellenére a hetedik gémben a negyedik fogadóelőnyét kihasználva, hosszú idő után először brékelőnyhöz jutott. Nem örülhetett sokáig, mert Nadal azonnal egyenlített (4:4), kezdődhetett minden elölről. Az újabb rövidítésig úgy jutottak el, hogy a spanyolnak 6:5-nél volt egy játszmalabdája, de Federer pontot érő tenyeressel hárította. A második tie-break egészen másképp alakult, mint az első, most a spanyol dominált és 6:1-re elhúzott. Nem sokon múlott, hogy az öt játszmalabda is kevés legyen a boldogsághoz, de végül 6:5-nél megcsinálta Nadal. Ekkor már nem sokan fogadtak volna Federerre, de még nem volt vége.

A negyedik szett első felében Nadal jóval könnyebben hozta az adogatásait, a svájcinál gyakran rezgett a léc, de 3:3-ig elmaradt a brék. A nyolcadik gém kritikusnak bizonyult, de a spanyol fogadóelőnyt hárítva egyenlített és utána egyre dinamikusabban, támadóbban teniszezve elvette Federerét. Egy-egy hosszabb labdamenet alatt úgy tűnt a svájcinak ürül a tankja. A mérkőzésért, a döntőért adogató Nadal ellen Federer előbb meccslabdát hárított, majd kétszer fogadóelőnyhöz jutott, de két ki nem kényszerített hiba megpecsételte a sorsát: 3 óra 42perc alatt kikapott 6:7, 6:2, 7:6, 6:4-re.

„Rafa az elejétől a végéig jól játszott. Én remekül kezdtem és nagydolog volt, hogy megnyertem az első szettet. A végén ő egy kicsit jobb volt. Nem hiszem, hogy gond lett volna a tenyeresemmel. Ez ilyen, keményen, mélyen, a vonal mellé kell lőnöm, irányítva a játékot, mert egy pillanat alatt megöli, ha csak simán visszateszem. Ebben viszont benne van a hibázás lehetősége. Így is akadt minden szettben bőven esélyem. Azt érzem, hogy Rafa ellenem mindig még jobban teniszezik, mint egyébként. De nem kell engem túlságosan sajnálni, öt hónapja nem kaptam ki… persze szerettem volna bejutni a döntőbe, de gyorsan túlteszem magam ezen. A szezon elején vagyunk és tudom, hogy jó úton járok”- nyilatkozta Roger Federer.

„Agresszívan, nagyon magas szinten teniszezve kezdett. Úgy éreztem, ha így játszik, szinte lehetetlen lépést tartani vele. Az első három gém után kezdtem a saját ritmusomban játszani és felnőni az ő szintjére. Az első játszma elvesztésekor arra gondoltam, hogy nagyon közel vagyok hozzá, sőt időnként már sikerült dominálnom és ez önbizalmat adott. Tudtam, hogy három nyert szettre megy, nem fedettben játszunk, tehát nem történhet az, ami legutóbb Londonban. Egészen más taktikával léptem pályára, mint eddig bármikor, mert nem csak a fonákját akartam támadni, okulva az utóbbi meccseink tapasztalataiból. Szoros mérkőzés volt, bármi megtörténhetett volna. Sokkal jobban sikerült ez a két hét, mint előzetesen gondoltam, álmodtam. Nagyon boldog vagyok, ez is egy olyan győzelem, amit nem fogok elfelejteni”- mondta az interjúszobában Rafael Nadal.

AUSTRALIAN OPEN 2012
Férfi egyes, elődöntő
Nadal-Federer 6:7 (5-7), 6:2, 7:6 (7-5), 6:4
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu