Nadal legyűrte Söderlinget és elődöntős

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 1. 18:41
A címvédő Rafael Nadal is bejutott a legjobb négy közé a francia nyílt teniszbajnokságon. A Roland Garros 11. napján a világranglista-vezető mallorcai az elmúlt két évben finalista Robin Söderling ellen nyert 2 óra 35 perc alatt 6:4, 6:1, 7:6(7-3)-ra. A spanyol és a svéd sorozatban harmadszor találkozott a párizsi salakon, és Nadal immár másodszor győzte le Söderlinget azóta, hogy 2009-ben kikapott tőle. Ellenfele a négy között a veterán Juan Ignacio Chelát búcsúztató Andy Murray lesz, azaz a világranglista első négy helyezettje jutott a torna elődöntőjébe.


Utoljára az 1989-es wimbledoni bajnokságon fordult elő, hogy az első öt kiemelt eljutott a negyeddöntőig egy Grand Slamen. A Roland Garroson erre 1984 óta nem volt példa akkor John McEnroe (1.), Ivan Lendl (2.), Jimmy Connors (3.), Mats Wilander (4.), Jimmy Arias (5.) játszott az elődöntőbe jutásért.

Rafael Nadal az egyetlen olyan teniszező ellen készülhetett szerdán, aki eddigi pályafutása során jobbnak bizonyult nála a francia nyílt teniszbajnokságon. Robin Söderling két éve a negyedik fordulóban állította meg az addig a Roland Garroson százszázalékos spanyolt.

A svéd remekül kezdte a 2011-es szezont, de az utóbbi hetekben elmaradt az év eleji formájától, és edzőt is cserélt. Ennek ellenére Párizsban egyre magabiztosabban menetelt, és nem tartotta magát esélytelennek a végső győzelemre sem.

Söderling az első két szettben szenvedett a széllel, sokkal többet hibázott, mint a világelső, 6:4, 0:1 után zsinórban nyolc játékot veszített el. Becsületére legyen mondva, hogy bár a harmadik felvonásban is brékhátrányba került, de 0:2-ről felállt és végig tartotta a lépést.

A rövidítés elején még neki volt minibrékelőnye, de az idei Roland Garroson eddigi legjobb formájában játszó Nadal régi önmagát idézve simán fordított, és jutott a legjobb négy közé. Pénteken a 25. születésnapján Andy Murray ellen harcolhatja ki a döntőbe jutást.

ROLAND GARROS, SZERDAI EREDMÉNYEK:
Férfi egyes, negyeddöntő
Nadal (spanyol, 1.)-Söderling (svéd, 5.) 6:4, 6:3, 7:6(7-3)
A. Murray (skót, 4.)-Chela (argentin) 7:6(7-2), 7:5, 6:2
Női egyes, negyeddöntő
Sarapova (orosz, 7.)-Petkovic (német, 15.) 6:0, 6:3
Li (kínai, 6.)-Azarenka (fehérorosz, 4.) 7:5, 6:2

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu