Murrayé a rangadó a londoni nyitányon

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 21. 16:50
Esélyt sem adott Robin Söderlingnek a hazai közönség előtt szereplő Andy Murray a hagyományos szezonzáró londoni tenisz-világbajnokság nyitányán. A skót 17 500 néző előtt két szettben verte az egy héttel ezelőtt Párizsban győző és a világranglistán éppen őt megelőző svéd riválisát.


Az utolsó két mestertorna győztese csapott össze a brit fővárosban a szokáos évzáró szupertornán, hiszen Murray októberben Sanghajban győzött, Söderling pedig múlt vasárnap Párizsban emelhette magasba a trófeát - először karrierje során.

A várt nagy csata viszont elmaradt, a skandináv legnagyobb fegyvere, a bombaerős adogatás besült, riválisa pedig elkerülte veszélyes tenyeresét, így hamar szettelőnybe került.

A második felvonásra kicsit több izgalom jutott, a hatodik gémben Söderlingnek bréklabdája volt, de ellenfele egy ásszal gyorsan hárított és hozta adogatását, rögtön a következő gémben pedig brékelt, amely döntőnek bizonyult.

Murray tavalyhoz hasonlóképpen győzelemmel kezdett Londonban, akkor rosszabb szettaránnyal elvérzett Juan Martín del Potróval szemben, most Roger Federer és David Ferrer vár még rá a négyesében.

ATP-VILÁGBAJNOKSÁG, B-CSOPORT, 1. FORDULÓ:
A. Murray (skót, 5.)-Söderling (svéd, 4.) 6:2, 6:4
Federer (svájci, 2.)-Ferrer (spanyol, 7.) később

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu