Monte Carlo: hazaküldték a salakkirályt!

Szerző: SHLétrehozva: 2014. április 18. 15:46
Már a negyeddöntőben kiejtették a nyolcszoros bajnok Rafa Nadalt, a salakkirályt a Monte Carló-i Mastersen, a pénteki játéknapon! David Ferrer mindössze a negyedik teniszező, aki két meccset is tudott nyerni ezen a borításon a mallorcai világsztár ellen. Nadal 2005 és 2012 között verhetetlen volt itt, tavaly a döntőben maradt alul Novak Djokoviccsal szemben. Legutóbb tinédzserként fordult elő vele, hogy nem jutott a legjobb négy közé Monacóban.


Ferrer agresszív játéka eredményesnek bizonyult, az első, közel másfélórás szettet egy sima rövidítéssel hozta, a másodikban kétszer is brékelt, s bár Nadal mindent beleadott, innen már nem tudott talpra állni úgy, mint az első felvonásban. Sok hibával játszott a mallorcai, összesen 44-szer rontott.

"Tíz évet kellett várnom arra, hogy ismét nyerjek ellene, de most boldog vagyok. Nem tudtam tökéletesen követni a tervemet, de végig kitartottam, és rendre sikerült semlegesítenem a támadásait."

Ferrer Stanislas Wawrinkával mérkőzik a döntőbe jutásért szombaton.

Hajszálon múlott, hogy Roger Federer is Nadal sorsára jusson.

A svájci "döntetlenszagú" meccsen bukta el meglepően könnyedén az első játszmát, és a másodikban is csak egy nehéz tie breakben bánt el Tsongával.

A folytatásban 15. (!) próbálkozásra tudott brékelni először a mérkőzésen, és innen már egyenes út vezetett számára a továbbjutás felé.

MONTE CARLO MASTERS, SALAK, 2.9 MILLIÓ EURÓ
Egyes, negyeddöntő
Wawrinka (svájci, 3.)-Raonic (kanadai, 8.) 7:6 (7-5), 6:2
Ferrer (spanyol, 6.)-Nadal (spanyol, 1.) 7:6 (7-1), 6:4
Federer (svájci, 4.)-Tsonga (francia, 9.) 2:6, 7:6 (8-6), 6:1
Djokovics (szerb, 2.)-García-López (spanyol) 4:6, 6:3, 6:1

Címkék: Rafael Nadal
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu