Mindenkinek megvan a maga tragédiája

Szerző: Siklós Erik jelenti PárizsbólLétrehozva: 2012. május 30. 19:49
Babos Tímea hétfőn úgy érezhette, eljött a világvége, megsemmisült, eddigi karrierje legnagyobb pofonját kapta teniszpályán, az újraéledéshez el kellene bujdokolni. A nála 11 évvel idősebb Virginie Razzano kedden úgy érezhette, új időszámítás kezdődött az életében, hős lett, pályafutása legnagyobb győzelmét aratta: Serena Williams nem bírt vele. A sors úgy hozta, hogy szerdán Babos és Razzano egymás ellen lépett pályára a Roland Garroson, a női párosban.


Nem nagyon láttam még olyat a Roland Garroson, hogy a centerpálya utolsó mérkőzésének a végén legalább kétszer annyian ülnek a lelátón, mint a második játszma közepén. Pont fordítva szokott lenni, a szurkolók este hét után már elindulnak haza. Kedd este azonban kisebbfajta csoda történt Párizsban. A French Open harmadik napján sokáig, az első kettőhöz hasonlóan nem történt semmi különös. Ember nem gondolta volna, hogy Serena Williams bemutatkozása szolgál majd szenzációval. Valami mégis azt súgta, érdemes kiülni a lelátóra a Philippe Chatrier stadionba.

Már a franciák is beletörődtek szerintem, hogy Virginie Razzano örök ígéret marad. Május 12-én betöltötte a 29. évét és 2009-ben ugyan a világranglista 16. helyéig jutott, de Grand Slam versenyen soha nem játszott még negyeddöntőt sem (negyvenhatszor próbálkozott). Amikor 2000-ben megnyerte a Roland Garrost a junioroknál (Vera Zvonarjova és Kapros Anikó is az áldozatai között volt) ő lett hazájában a jövő elsőszámú bajnokjelöltje. Tenisznagyhatalomról lévén szó ez nem kis dolog, de az is maradt. Jelenleg 111. a világranglistán, valószínűleg azért is, mert tavaly agydaganat miatt elhunyt a vőlegénye, aki egyben az edzője volt.

Először mérkőzött a tizenháromszoros egyéni Grand Slam-bajnok Serena Williams ellen. Nem volt veszítenivalója és ennek megfelelően jól, felszabadultan játszott, ami egy tisztes helytálláshoz, látványos labdamenetekhez, szoros meccshez elégnek tűnt. Az első játszmát 2:4-ről hozta a sokkal esélyesebb teniszkirálynő 6:4-re. A dráma a második szett közepén kezdett fokozódni, amikor az amerikai nem tudta elnyerni ellenfele adogatását, miközben a dijoni legalább kétszer felsikoltott, mert görcsölt a lába. A játszmát záró rövidítésben 5:1-re elhúzott a salakon 17 meccs óta veretlen Serena Williams. A sietősebbek felálltak a helyükről a térfélcserénél és szórakoztatóbb, izgalmasabb elfoglaltság után néztek. Rosszul tették, mert a java még hátravolt. Razzano hat pontot nyert sorozatban és kiegyenlítette a játszmaállást. Ekkor persze még nagyon messze voltunk a breaking newstól, senki nem számított arra, ami a folytatásban történt.



Serena Williams rosszabbul kezdett teniszezni, mint hétfőn Babos Tímea. Képtelen volt a pályán tartani a labdát, alig mozgott a lába és mintha nem ő irányítaná az ütőjét. Pillanatok alatt 5:0 lett a franciának (31 labdamenetből csak ötöt nyert az ötödik kiemelt), aki egyértelműen megérezte, hogy ez az ő napja lehet, élete felejthetetlen győzelmét arathatja. Időnként hangosan feljajdult a fájdalomtól, annyira görcsölt a lába, de rögtön utána úgy futott, mint a nyúl. Ez sem könnyítette meg az amerikai dolgát, aki a legnagyobb bajnokokra jellemző koncentráltsággal küzdött. Felzárkózott 3:5-re, de Razzano újra a meccsért szerválhatott. Emlékezetes gém következett: Serena Williamsnek ötször volt fogadóelőnye, Virginie Razzano hét meccslabdát bukott. Kétszer adta a székbíró a pontot a 2002-es Roland Garros-bajnoknak, mert a francia a labdamenet közben jajgatott a fájdalomtól. A másodiknál tombolt, tüntetett a publikum, még az elnöki páholyban is verték a tamtamot. Ha Williams csak az egyik fogadóelőnyét megcsinálja, akkor valószínűleg megfordítja a csata kimenetelét és két nappal később már senki nem emlékszik az egészre. A nyolcadik meccslabdánál befejeződött a 23 perces gém, a franciák újra tomboltak, de ez már az örömről, a pozitívenergiáról szólt, ünnepeltek. Szinte hihetetlen, de Serena Williams korábban soha egyetlen Grand Slamen nem kapott ki az első fordulóban (46:0)!

Andre Agassi egy hasonló vereség után Las Vegasig futott volna, messze elkerülve az összes újságírót (megtörtént), de Serena Williams alig néhány perccel a veresége után már ott ült az interjúszobában és tette a dolgát, válaszolt a sajtó képviselőinek kérdéseire.

„Megközelítőleg sem játszottam úgy, ahogy edzésen. Nem teniszeztem még ennyi hibával a múltban”- magyarázta az amerikai, akit emlékeztettek Razzano szomorú történetére. „Ismerem a storyját. Mindenkinek megvan a maga története. Én majdnem meghaltam, Venus jelenleg is küzd a betegségével. Ilyen az élet. Az egész azon múlik, hogyan kezeled ezeket. Annyi mindenen mentem már keresztül az életemben, hogy megtanultam a nehéz helyzetekben arra gondolni, lehetne sokkal rosszabb is”- mondta Serena Williams, aki a vegyes párosban szeretne javítani.

Nem hiszem, hogy ha a SportHirado.hu heti kvízében rákérdeznénk Brian Bakerre, sokan tudnák, ki ő. Az amerikai 2003-ban döntős volt a Roland Garroson a juniorok között és komoly jövőt jósoltak neki. Aztán 2005-ben eltűnt. A következő években ötször operálták, háromszor a csípőjét, egyszer a könyökét. Közel hat idényt hagyott ki, tavaly júliusban gyakorlatilag a nulláról kezdte. Nem egészen egy év alatt a világranglista 141. helyéig jutott, miután Nizzában a selejtezőből indulva döntőt játszott. A Roland Garroson szabadkártyával indult, mert ő nyerte az amerikaiak versenyét az egyetlen wild cardért. A második fordulóban a francia Gilles Simon várt rá a centeren és 0:2-es játszmaállásról kiharcolta a döntő szettet. Azt már nem bírta, élete első ötjátszmás csatáját 27 évesen játszotta. „Nagyon tehetséges játékos, mindig nagyon okosan, variábilisan teniszezett”- emlékezett Brian Bakerre a jelenlegi világelső Novak Djokovics, aki ugyan fiatalabb nála, de a juniorok között gyakran találkoztak. Hogy is mondta Serena Williams, mindenkinek megvan a maga története.

A teniszben soha nem lehet megélni a tegnap sikeréből. Hiába ünnepelték kedd este a centeren Virginie Razzanót, szerdán, a 14-es pályán már egy másik darabot kellett előadni. Razzano párja, a még mindig csak 22 éves Alize Cornet 2009-ben 11. volt a világranglistán, jelenleg 66. és képtelen megtalálni a korábbi formáját. Két francia, hazai pályán, de egyikük sem veszedelmes páros specialista. Ellenük kellett Babos Tímeának megmutatnia, hogy nem felejtett el teniszezni. Meggyőződésem egyébként, hogy Babos a párosban, megfelelő menedzseléssel nagyon komoly eredményeket érhetne el. A tajvani Hsieh jó partner, nem is adtak esélyt Razzanóéknak (6:3, 6:1). Kár, hogy a következő fordulóban a negyedik kiemeltek várnak rájuk: ráadásul az olasz Vinci és Errani (a budapesti WTA Grand Prix két legutóbbi egyéni győztese) hónapok óta nagyszerű formában teniszezik.



Nem Babos Tímea győzelme volt az egyetlen magyar siker a French Open 4. napján: a Suzanne Lenglen katlanban a kilencedik kiemelt marion Bartolit legyőző Petra Martics edzője Kuhárszky Zoltán, és a fiatal horvát játékán egyértelműen látszik a magyar tréner munkája. Először nyert egyébként top tízes játékos ellen a csinos Martics.

Azért is meséltem el kicsit részletesebben, mi történt kedd este a Roland Garroson, mert ahhoz fogható dráma, szenzáció nem biztos, hogy lesz még az idén Párizsban. Szerdán például az utolsó felvonásban a Philippe Chatrier stadionban Agnieszka Radwanszka 60 perc alatt, nagyon simán elintézte Venus Williamst.

ROLAND GARROS, FÉRFI EGYES, A 2. FORDULÓ ÖSSZES EREDMÉNYE (ÁGRAJZ SZERINT)

FELSŐ ÁG

Djokovics (szerb, 1.)-Kavcic (szlovén) 6:0, 6:4, 6:4
Del Potro (argentin, 9.)-Roger-Vasselin (francia) 6:7, 7:6, 6:4, 6:4
Cilic (horvát, 21.)-Ferrero (spanyol) 7:6, 6:2, 6:3
Seppi (olasz, 22.)-Kukuskin (kazah) 6:7, 6:2, 2:6, 6:1, 6:2
Federer (svájci, 3.)-Ungur (román) 6:3, 6:2, 6:7, 6:3
Devilder (francia)-Berrer (német) 7:6, 6:4, 6:2
Llodra (francia)-Berdych (cseh, 7.) 2:6, 3:6, 3:6

Anderson (dél-afrikai, 31.)-Zeballos (argentin) 6:3, 3:6, 6:3, 6:0
Simon (francia, 11.)-Baker (brit) 6:4, 6:1, 6:7, 1:6, 6:0
Verdasco (spanyol)-Müller (luxemburgi) 6:7, 6:3, 6:2, 6:2
Wawrinka (svájci, 18.)- Andújar (spanyol) 7:6, 6:76:2, 6:1
Goffin (francia)-Clément (francia) 3:6, 7:6, 0:6, 6:2, 5:1-nél félbeszakítva
Mahut (francia)-Klizan (szlovák) 4:6, 6:4, 7:6, 6:3
Kubot (lengyel)-Serra (francia) 7:6, 6:2, 7:5
Stebe (német)-Tsonga (francia) 2:6, 6:4, 1:1-nél félbeszakítva
Troicki (szerb, 28.)-Fognini (olasz) 2:6, 6:3, 0:0-nál félbeszakítva

ALSÓ ÁG

Ferrer (spanyol)-Paire (francia)
Haase (holland)-Juzsnyij (orosz, 27.)
Granollers (spanyol)-Dzsaziri (tunéziai)
Mathieu (francia)-Isner (amerikai, 10.)
Sztahovszki (ukrán)-Haas (német)
Dimitrov (bolgár)-Gasquet (francia, 17.)
Tomic (ausztrál, 25.)-Giraldo (kolumbiai)
Nieminen (finn)-Murray (brit, 4.)

Tipszarevics (szerb, 8.)-Chardy (francia)
Turszunov (orosz)-Benneteau (francia, 29.)
Kohlschreiber (német, 24.)-L.Mayer (argentin)
Bagdatisz (ciprusi)-Almagro (spanyol, 12.)
Monaco (argentin, 13.)-Rosol (cseh)
Levine (amerikai)-Raonic (kanadai, 19.)
F.Mayer (német, 32.)-Schwank (argentin)
Isztomin (üzbég)-Nadal (spanyol, 2.)

ROLAND GARROS, NŐI EGYES, A 2. FORDULÓ ÖSSZES EREDMÉNYE (ÁGRAJZ SZERINT)

FELSŐ ÁG

Azarenka (fehérorosz, 1.)–Pfizenmaier (német) 6:1, 6:1
Errani (olasz, 21.)– Oudin (amerikai) 6:2, 6:3
Stosur (ausztrál, 6.)- Falconi (amerikai) 6:1, 6:4
Cibulková (szlovák, 15.)- King (amerikai) 6:0, 6:2
Wozniak (kanadai)-Cseng Cs. (kínai) 6:2, 6:4
Medina-Garrigues (spanyol, 29.)-Pavlovic (francia) 6:3, 6:2
Petrova (orosz, 27.)-Scheepers (dél-afrikai) 6:3, 6:3
Martínez-Sánchez (spanyol)- Safarová (cseh, 20.) 6:4, 7:5

M. Johansson (francia)-Cetkovská (cseh, 24.) 7:6, 6:2
Kuznyecova (orosz, 26.)- Csan (tajvani) 6:4, 7:6
Ivanovics (szerb, 13.)- Peer (izraeli) 6:2, 6:2
Martic (horvát)-Bartoli (francia, 8.) 6:2, 3:6, 6:3
Stephens (amerikai)- Mattek-Sands (amerikai) 6:1, 6:1
Pennetta (olasz, 18.)- Glatch (amerikai) 6:3, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 3.)-V. Williams (amerikai) 6:2, 6:3
Kerber (német, 10.)-Govorcova (bolgár) 1:2-nél félbeszakítva

ALSÓ ÁG

Li Na (kínai, 7.)–Foretz-Gaçon (francia)
McHale (amerikai)-Davis (amerikai)
Arvidsson (svéd)-Svedova (kazah)
Suárez-Navarro (spanyol)-Karatancseva (kazah)
Schiavone (olasz, 14.)-Pironkova (bolgár)
Lepcsenko (amerikai)-Jankovics (szerb, 19.)
Bratcsikova (orosz)-Feuerstein (francia)
U. Radwanska (lengyel)-Kvitová (cseh, 4.)

Razzano (francia)-Rus (holland)
Watson (brit)-Görges (német, 25.)
Kanepi (észt, 23.)-Begu (román)
Gajdosova (ausztrál)-Wozniacki (dán, 9.)
Kirilenko (orosz, 16.)-Zakopalová (cseh)
Czink (magyar)-Pavljucsenkova (orosz, 22.)
Peng (kínai, 28.)-Dominguez-Lino (spanyol)
Morita (japán)-Sarapova (orosz, 2.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Babos Tímea párosban versenyben maradt
Babos Tímea, miután egyesben kikapott a Roland Garros első körében, párosban a tajvani Hszie Su-vej oldalán legyőzték első ellenfelüket, egy francia párost....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Federer és Djokovics is harmadik körös
A világelső Novak Djokovics három sima szettben legyőzte a szlovén Blaz Kavcic-ot a Roland Garros második fordulójában, és közelebb került egy álomhoz. Roger Federer is továbbment, és csak kicsit izzadt meg....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Összeomlott Serena Williams Párizsban
Bombameglepetést hozott a Roland Garros keddi játéknapja, az 1. fordulóban búcsúzott ugyanis a női verseny egyik fő esélyesének számító Serena Williams. A salakszezonban a szinte teljes élmezőnyt végigverő amerikai életében...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 30. 19:56 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64295
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
17:21  Del Potro is kihagyja a Garrost14:37  Babos győzelemmel rajtolt a Garroson23:50  Murray nem indul a Roland Garroson  Nadal titka: küzdelem, munka és alázat  Nadal előzött, jöhet a Roland GarrosVa  Nadalnak nem volt ellenfél FedererVa  Egyre félelmetesebb Serena WilliamsSzo  Két év után ismét Nadal-Federer döntőSzo  Nadal lerendezte a Djokovics-verőtSzo  A női tenisz álomdöntője RómábanSzo  Troicki egyszemélyes római showja videónSzo  Federer egy lépésre a római döntőtől  Serena-rekord, Sarapova visszalépett  Nadal a 2013-as rangsor élén  Djokovics kipukkadt Rómában!  Sarapova visszalépett a római tornátólCsü  Federer habkönnyű győzelme a 16 közöttCsü  Majdnem megszégyenült, de nyert NadalCsü  Marosiék párosban búcsúztak RómátólCsü  Djokovics már a legjobb nyolc közöttSze  Nadal: mint a villám – Murray: KOSze  Serena Williams bosszút állt nővéréértKe  Djokovicsnál csak Federer nyert simábban  Federer idén a top 10-ben sincs benneVa  Nadalnak máris összejött a „mesterötös”Va  Serena simán nyert, világelső maradSzo  Nadal: hét torna, hét döntő idén!Szo  Babos tornagyőztes Johannesburgban!Szo  Murrayt is kicsinálták Madridban  Salakspecialisták Serenáék ellen  Verhető Nadaltól kapott ki Ferrer  Lenullázták Serenát, de...  Babos döntőt játszik Johannesburgban!Csü  Federer is kizúgott Madridban!Csü  Babos döntőért játszhat JohannesburgbanCsü  Nadal negyeddöntős MadridbanCsü  Százezreket nyert a Napi tuti bloggereCsü  Babos-győzelem JohannesburgbanSze  Nadal Madridban sem kegyelmezettSze  Jövőre már Szingapúrban lesz a WTA-vbKe  Federer visszatért, Djokovics besültKe  Nem folytatódott Fucsovics kínai meséje  Marosiék már ki is estek Madridban  Federer két hónapig nem nézett teniszt  Fucsovics 130 helyet ugrott a ranglistánVa  Wawrinka alaposan elintézte FerrertVa  Fucsovics első győzelme a felnőttek köztSzo  Második döntőjét is elbukta MarosiSzo  Fucsovics megállíthatatlan Kínában  Megvannak Marosiék döntős ellenfelei  Fucsovics-bravúr, elődöntős KínábanCsü  Párosban megállíthatatlan MarosiCsü  Fucsovics negyeddöntős KínábanSze  WTA-döntő küszöbén a magyar-horvát duóKe  Marosiék nyerték a teniszkrimitKe  Fucsovics simán továbbment  183 helyet zuhant a magyar teniszezőVa  Nadal a király Barcelonában, nyolcadszorVa  Babos újabb tornagyőzelme párosban!Szo  Nadal hengerelt, házidöntő Barcelonában
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
További videók