Másfél millió dolláros Djoko-ász!

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 9. 15:55
Másfél óra alatt, két szettben elintézte ellenfelét az első kiemelt, szerb Novak Djokovics a párizsi Mastersen, a Bercy-csarnokban, a nyolcaddöntőbe jutásért. 6:4, 6:3-ra nyert a horvát Ivan Dodig ellen. Másfél millió dollár a jutalma.


Három Grand Slamet és öt Masterst nyert meg 2011-ben Djokovics, csupán négy meccset veszített, világelsőként zárja az évet, de maradt tét számára az utolsó 1000-es tornára is, szép summáról, 1.6 millió dollárról mondott volna le, ha nem vállalja az indulást szerdán.

A szabályok ugyanis rá is vonatkoznak, nyolc Masters-részvétel szükséges ahhoz, hogy járjon neki a bónusz, s Djoko egy rangos tornáról már hiányzott, a sanghajiról.

Bár számos találgatás látott napvilágot, hogy visszalép az indulástól (egyébként a párizsi Mastersen hagyományosan sokan mondják le a részvételt a nagyágyúk közül), végül, ahogy azt várni lehetett, mégis bevállalta a szerb-horvát csatát Ivan Dodig ellen.

Nem született meglepetés, Dodig pályafutása során harmadszor is kikapott a belgráditól, nem tudta a legjobb formáját hozni, három pár cipővel a táskájában érkezett, de hiába váltott kétszer is cipőt, mindegyik szorította a lábát. A szerb stílszerűen egy ásszal kezdte a mérkőzést, az indulás több, mint másfél millió dollárt hozott a konyhára neki...

Djokovics után Roger Federer is bemutatkozott Párizsban, a svájci klasszisnak még a könnyebb dolga volt, mint a szerbnek, egy órára sem volt szüksége ahhoz, hogy leléptesse a hazai közönség bíztatását is élvező Adrian Mannarinót, akivel idén, Wimbledonban találkozott először, és aki ellen most már öt szettből ötöt nyert meg.

A következő fordulóra egy másik franciát fogott ki a bázeli, azt a Gasquet-t, akinek eszköztára bár az egyik legszélesebb az ATP Tour versenyzői között, de évek óta nem tudja beváltani a hozzáfűzött reményeket.

ATP PÁRIZS, 2,227 MILLIÓ EURÓ, FEDETT PÁLYA
Férfi egyes, 2. forduló (a legjobb 16 közé jutásért)
Djokovics (szerb, 1.)-Dodig (horvát) 6:4, 6:3
Federer (svájci, 3.)-Mannarino (francia) 6:2, 6:3

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu