Majdnem megszégyenült, de nyert Nadal

Létrehozva: 2013. május 16. 18:31
Bő egy héttel a Roland Garros előtt közel állt a csúfos kudarchoz Rafa Nadal a római Mastersen, ahol korában már hatszor diadalmaskodott. A selejtezős, lett Ernest Gulbis több mint négyszer annyi nyerőt ütött, mint a salakkirály (köztük tucatnál is több ászt), a végén mégis felülkerekedett rajta Nadal (1:6, 7:5, 6:4). A mallorcai azzal a David Ferrerrel negyeddöntőzhet, akitől szeretné visszavenni a helyét a top négyben (ehhez meg is kell védenie római címét).


Gulbis közel állt ahhoz, hogy megszégyenítse Nadalt az első szettben, egy pontra volt a 6:0-tól. Kezdeményezőbb, lendületesebb játékára ekkor még nem volt válasza a spanyolnak. Nadal a második szett harmadik játékában is kis híján brékhátrányba került, miközben Gulbis szervájánál tanácstalannak bizonyult (az első 14 gémben összesen egy bréklabdához jutott). Ahogy bemelegedett, egyre inkább átvette az irányítást, és bár a lett többször is visszajött brékhátrányból, illetve semmi-negyvenről, végül izzadságos munkával meg tudta fordítani a meccset a korábbi világelső.

ATP RÓMA, 1000, SALAKPÁLYA, 2.65 MILLIÓ EURÓ
Egyes, 3. forduló (a legjobb 8 közé jutásért):
Nadal (spanyol, 5.)-Gulbis (lett, sel.) 1:6, 7:5, 6:4

Címkék: Rafael Nadal
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu