Kötéltáncot járt a salakkirály

Létrehozva: 2013. május 27. 16:11
A vártnál sokkal nehezebben, 2 óra 54 perces mérkőzésen győzött a hétszeres Roland Garros-bajnok Rafael Nadal az idei French Open 1. fordulójában. A 196 centiméter magas német Daniel Brands az első szett megnyerése után a második rövidítésében 3-0-ra vezetett, a mallorcai onnan fordított. A folytatásban már viszonylag könnyebb dolga volt, de a hatalmasakat adogató és az alapvonalról is rettenetes erővel ütő germán gyakran zavarba hozta. Nadal végül 4:6, 7:6, 6:4, 6:3-ra győzött.


Kevesen gondolták volna, hogy az a Daniel Brands, aki még soha nem nyert mérkőzést a Roland Garros főtábáján, megszorongathatja a hétszeres bajnok, címvédő Rafael Nadalt. A német ráadásul nem egészen egy hete Düsseldorfban 6:1, 6:0-ra kikapott a cseh Jan Hájektől, ami nem növelhette az önbizalmát. Igaz, néhány jó tavaszi eredménynek köszönhetően május elején pályafutása eddigi legjobb ranglistahelyezését érte el (58.), de ennyi a mallorcai ellen nem tűnt elégnek a szenzációhoz.

A találkozó első játszmájában 4:4-ig nem sok minden történt, bár az egyértelmű volt, hogy Brands felszabadultan, olykor minden mindegy alapon teniszezik. Hatalmasakat adogatott és bátran lőtte a labdát az alapvonalról. Nadalnak két fogadóelőnye volt a nyolcadik gémben, de a kimaradt bréklabdák után váratlanul ő remegett meg, és két kettőshibával elvesztette a saját adogatását. A kosaras termetű germán nem adott esélyt a javításra, megnyerte a nyitószettet.

A másodikban megérezte a vérszagot a Philippe Chatrier stadion publikuma, űzte-hajtotta a németet. A szettet záró rövidítésben 3-0-ra vezetett Brands, innen fordított Nadal. Az egyenlítés után, a mérkőzés folyamán először azonnal brékelt a harmadik kiemelt, és bár a folytatás sem a sétagalopp jegyében telt, érezhető volt, a meglepetés elmarad. Rafael Nadal 2 óra 54 perc alatt  4:6, 7:6, 6:4, 6:3-ra nyert.

Sokkal simábban nyert két top10-es francia, Jo-Wilfried Tsonga és Richard Gasquet gémet alig vesztett szlovén és ukrán riválisa ellen a Roland Garros második játéknapján Párizsban.

ROLAND GARROS, HÉTFŐI ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK,

Férfi egyes, 1. forduló:

Nadal (spanyol, 3.)–Brands (német) 4:6, 7:6, 6:4, 6:3
Tsonga (francia, 6.)–Bedene (szlovén) 6:2, 6:2, 6:3
Gasquet (francia, 7.)-Sztahovszkij (ukrán) 6:1, 6:4, 6:3
Almagro (spanyol, 11.)–Haider-Maurer (osztrák) 4:6, 6:4, 6:3, 6:3

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu