Pedig Juan Carlos Ferrero és Carlos Moya is kellemes sorsolást kapott, de már ez is sok volt a Roland Garros korábbi hőseinek. Természetesen egyiküktől sem vártunk kiemelkedő szereplést, de azt sem, hogy már a nyitó körben kiesnek.
A 2008-ban még három meccset nyerő, 2004-ben elő-, 2003-ban negyeddöntős Ferrero ráadásul már 2-0-ra vezetett a selejtezőből érkező, teljesen ismeretlen Ivan Dodig ellen, de a 25 éves mosztari születésű, Zágrábban élő ellenfél fordított. A negyedik és az ötödik szett egyformán 6:1-gyel zárult, ez elég kínos Ferrerónak.
Moyá 1997-ben még döntőt játszott Melbourne-ben, ehhez képest immár hatodik éve esik ki nyeretlenül. Most a selejtezős Ilja Marcsenko – ki ne hallott már róla? – ejtette ki sima 3-0-lal.
Ferrero rossz példáját „másolta” a Roland Garros tavalyi finalistája, Robin Söderling, aki nehezen magyarázhatja meg az eddig semmi különöset nem mutató Marcel Granollers elleni fiaskót. Utóbbi azért sokat javíthatott az ibériai teniszrajongók kedvén. Ha már a korábbi világelsőknek nem ment…
Korábbi világelsők tündöklése és bukása
Szerző: shLétrehozva: 2010. január 19. 13:46
A világelső Roger Federer nagy csatában továbbjutott, a fenomén néhány elődje azonban felemás mérleggel zárt. Lleyton Hewitt megerőltetés nélkül zárta az első fordulót, a folytatásban is hergelheti az ausztrál teniszbarátokat, a spanyol „veteránarmada” azonban elsüllyedt.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS