Két év után ismét Nadal-Federer döntő

Létrehozva: 2013. május 18. 23:37
Összejött: majd' két év után ismét döntőben meccsel egymással a rekord Grand Slam-bajnok Roger Federer és a salakkirály Rafal Nadal, utóbbi kedvenc borításán, a római Mastersen. A svájci az élete formájában játszó, francia Benoit Paire legyőzésével jutott első ízben fináléba ebben az évben. Míg Federer először nyerne az olasz fővárosban, addig Nadal hetedszerre. A mallorcai az esélyesebb, minden tornán döntőbe jutott, ahol elindult idén.


Federer brékhátrányból, majd minibrékhátrányból jött vissza, hogy behúzza az első szettet Paire ellen, utóbbi fordítása volt a kulcs, nem csillogott, de a folytatásban már nem engedte ki a kezéből győzelmet (két bréklabdát azért hárítania kellett).

Nadal számít a vasárnap délutáni csúcstalálkozó favoritjának, de intő jel lehet számára, hogy Federer még szettet sem veszített, miközben ő már kettőt (az egyiket kis híján nullára Gulbis ellen). A spanyol azért is harcol majd, hogy visszakerülhessen a top négybe a világranglistán.

Harmincadszor csapnak össze, Federernek van mit törlesztenie Nadallal szemben, mérlege nem valami fényes (10-19), különösen salakon nem (2-12). Rómában emlékezetes döntőt játszottak egymással hét éve, azt ötórás küzdelemben, öt szettben nyerte Nadal. Idén egyszer már megütköztek, az Indian Wells-i negyeddöntőben, ott is Nadal győzött, esélyt sem adva ellenfelének.

A két világsztár különversenyt folytat Masters-trófeák gyűjtésében, ebben a tekintetben is Nadal vezet 23-21-re.

ATP RÓMA, 1000, SALAK, 2.65 MILLIÓ EURÓ
Egyes, elődöntő
Federer (svájci, 2.)-Paire (francia) 7:6 (7-5), 6:4

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nadal lerendezte a Djokovics-verőt
Két háromszettes maraton után alig 1 óra 20 perc alatt 6:2, 6:4-re végezte ki a cseh Tomás Berdychet és jutott idei nyolcadik tornáján nyolcadik döntőjébe Rafael Nadal a római salakpályás tenisz mesterversenyen....
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu