Gerincsérülés hátráltatja Szávay Ágnest

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 10. 12:15
Nem hibáztatja az őt korábban vizsgáló orvosokat, de Szávay Ágnes elmondta: több mint két éven át bajlódott a problémával, mire kiderült, a gerincében keletkezett fáradásos törés miatt küszködött. Az első számú magyar teniszező egy hete kapott szteorid-injekciót a csigolyájába, annak most kell hatnia. Így a hét közepén újra elkezdi az edzéseket, ha pedig bírja a gyakorlást, akkor a következő hetekben visszatér a teniszvilág körforgásába.


A világranglista 40. helyén álló Szávay tavaly október elején fejezte be a 2010-es szezont, majd egészségi problémák miatt csak idén márciusban tért vissza. Indian Wellsben, Miamiban, Marbellán és Madridban is egy-egy mérkőzést nyert, de a fájdalmak mindannyiszor legyőzték. A 22 éves teniszező az elmúlt szezonokban alig volt teljesen egészséges, ennek pedig oka van.

„Madridban már az első mérkőzésen fájt a derekam, a szünetekben le sem ültem, folyamatosan nyújtottam. De szükségem volt arra, hogy mindig nyerjek meccset a versenyeken, nem akartam visszaesni a ranglistán. Reméltem, be tudok kerülni a kiemeltek közé a Roland Garroson …” – kezdte a keddi budapesti sajtóbeszélgetést a legjobb magyar játékos.

A spanyol fővárosban aztán végre kiderült, miért küszködik évek óta a derekával Szávay. Ehhez a korábbi világelső Dinara Szafina orvosának diagnózisára volt szükség.

„Ő vetette fel, hogy CT-re kellene mennem. Ott pedig kiderült, fáradásos törés keletkezett az egyik csigolyámban, emiatt voltam többször is sérült az elmúlt szezonokban. Egy hete megkaptam azt a szteorid-injekciót, amely tüneti kezelést ad. Egy hét után derül ki a hatása, de legfeljebb még egyet kaphatok. Az első napokban olyan fájdalmaim voltak, mint még soha, de most már folyamatosan javul a helyzet” – mondta Szávay.

A magyar teniszező elmondta, folyamatosan járja az orvosokat, ellentétes szakvéleményeket kapott az utóbbi időben. Van, aki javasolja a műtétet, de Szávay szerint a „csavarozás” egyéves kényszerszünetre ítélné. Mások viszont kifejezetten ellene vannak az operációnak, állítják, anélkül is javulhat a gerinc állapota.

Szávay Ági egyelőre csak a gyógyulására összpontosít, de Wimbledonig azért nevezett több tornára is. Ezekre azonban már edző nélkül készül, mert „szakított” Köves Gáborral. Ennek nem volt szakmai oka, egyszerűen a korábbi kiváló párosjátékos nem tudott a pályán segíteni a szinte folyamatosan maródi teniszezőnek.

„Nem tudom, hogy ki lesz a következő edzőm, most ugyanis sokkal fontosabb a gyógyulásom.”

Szávay elárulta, az elmúlt több mint két évben, egészen Madridig egyik orvosa sem mondta azt, hogy nem elég az MRI, csak a CT-vizsgálat mutathatja ki, miért is fáj szinte folyamatosan a dereka…

„Nem vagyok szakértő, ezért nem is javasolhattam a CT-t. Való igaz, az MRI nem elég arra, hogy kiderítse a csigolyatörést. De senkit sem hibáztatok! – jelentette ki Szávay, aki profi pályafutása során egyesben öt WTA-versenyt nyert, három éve még 13. volt a világranglistán.


 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu