Bevallom: újra szeretem a teniszt. És azt is bevallom, hogy nem volt ez mindig így, de amikor igen, akkor rajongtam érte. Amolyan hullámvasutas sztori ez. Emlékszem, drága megboldogult nagyszüleimnél voltam, amikor a nagyapám kedvenc keresztrejtvényét töltögette az asztalnál, a nagyi pedig kint főzőcskézett a konyhában. Én pedig a képernyőre szegeztem kíváncsi tekintetemet.
Navratilova játszott valakivel, talán nem is fontos kivel és mikor. Annyi bizonyos, még fekete-fehérben csodáltam azt a világot. Nem ma volt. Két dolog azonban még ma is itt van az agyam zugában: az egyik a mama zúzapörköltjének illata, a másik, hogy még a kaja sem érdekelt, annyira belefeledkeztem a meccsbe.
Graf, Szeles, Sampras, Agassi, Lendl, Edberg, Courier, és a többi és a többi. Emlékszem, izgatottan vártam a finálékat, úgy emlékszem, akkor nem adták végig a Grand Slameket a tévében. Csak a legfontosabb meccseket láthatta az egyszeri magyar ember.
Szerettem a salak susogását, a csúszós fűn megpattanó labdát, a háló előtt repkedő Changet és Beckert. Szerettem a teniszt. Sokszor még a nagyapám is kilesett szemüvege alól, amikor felkurjantottam egy-egy szép pontnál, vagy varázslatos mozdulatsor végén. A papa nem kapcsolt el, mert látta, odavagyok az egészért.
Volt egy számítógépem, talán van, aki tudja, miről beszélek pontosan: Commodore 64-nek hívták a szürke szépséget. Emellé járt egy kazettás magnó, amin nem zenét lehetett hallgatni, hanem ezzel tudtuk a játékokat betölteni. Loading. Amikor ezt írta ki, akkor ment utána egy "run" utasítás és játszhattunk is. Én pedig teniszeztem. Tornákat rendeztem, az akkori hősök nevét írtam be a kitöltendő helyekre. Élveztem, csak úgy törtem a joystickokat.
Aztán történt valami. Meglehet, az én hibám is, de kicsit eltávolodtam a sportágtól. Nem vagyok, nem voltam sosem szakértője a tenisznek. Talán csak értője. valahogy elment mellettem a történet. Nem is értem, nem is tudom, mi történt.
Kedves kollégám pöttyintette a minap a fülembe, nagyon megfogott, amit mondott. "A férfitenisz sosem lesz jobb, most van a csúcson, egyszerre négy ilyen kivételes képességű teniszező nem lesz többé." Sajnos ez viszont a női teniszre nem igaz, ezt már én teszem hozzá. És most jön a lényeg: "Luxus most nem szeretni a teniszt."
Óriási kifejezés, luxus nem szeretni. És valóban. Novak Djokovics és Rafa Nadal a valaha volt legnagyszerűbb döntővel örvendeztetett meg bennünket. És a szezon még csak most kezdődött el. Mostantól nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy ne kövessem. És szerintem Gabó barátom sem.
Gém, szett, meccs!