Fucsovics elődöntős, Babos finalista

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 10. 21:47
Fucsovics Márton a negyeddöntőt is sikerrel vette az amerikai nyílt teniszbajnokság juniorversenyén, miután három szettben legyőzte amerikai ellenfelét. A US Open tizenkettedik napján az is eldőlt, hogy Babos Tímea sorozatban a negyedik Grand Slam döntőjét játszhatja a lányok páros versenyében.



A második helyen kiemelt magyar fiú majd' kétórás küzdelemben múlta felül a hazaiak reménységét, Dennis Novikovot.

A Wimbledonban győztes Fucsovics Márton annak ellenére nyert, hogy tíz kettős hibát adogatott. Az erős, kavargó szél különösen a második játszmában zavarta a szerválásban, de a harmadik szettre összekapta magát és magabiztos játékkal győzött.

A statisztikai adatok alapján elsősorban az első szervái voltak erősek a magyar fiúnak, illetve hogy tizenkét bréklabdájából hatot is értékesíteni tudott.

Fucsovics az elődöntőbe jutással Bardóczky Kornél örökébe lépett (ő 1996-ban jutott a legjobb négy közé Flushing Meadowsban), igaz, a nyíregyházi fiú ennyivel nem éri be: elmondása szerint csak a végső győzelemmel lenne elégedett.

Babos Tímea állandó párostársával, Sloane Stephensszel az oldalán 6:2, 7:5-re győzött, és döntős. A fináléban a Mestach, Njiric belga, horvát duó lesz az ellenfelük.

Siklós Erik
Babos Tímea és párja Fotó: Siklós Erik

 

US OPEN, NEGYEDDÖNTŐ:
Junior fiúk, egyes:
Fucsovics (magyar, 2.)-Novikov (amerikai) 6:2, 4:6, 6:3
Junior lányok, páros:
Babos (magyar, 3.), Stephens (amerikai, 3.)-Gavrilova, Kromacseva (oroszok, 1) 6:2, 7:5
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu