Fucsovics kapaszkodik, de még van hova

Szerző: SHLétrehozva: 2012. szeptember 17. 10:45
A teniszezők jó része még csak most piheni ki a US Open fáradalmait, ráadásul ATP-meccseket nem, csupán Davis-kupa-találkozókat rendeztek a múlt héten, amit hűen tükröz a világranglista állása: a férfiaknál az első 15-ben, a nőknél az első 19-ben az égvilágon semmi változás nem történt. Ami a magyar érdekeltséget illeti, Fucsovics Márton hatalmasat lépett előre, igaz, a 38 helyes ugrás is csak a 469.-re repítette. A magyar ifjonc szombaton legnagyobb sikerét érte el a felnőtt mezőnyben azzal, hogy döntőt játszott a 15 ezer dolláros torontói ITF Future versenyen, és az ezért járó pontok egy része csak jövő héten adódik hozzá az "egyenlegéhez". A hölgyeknél Babos Tímea három helyet javítva 60. Az ő helyezése sokat nem javul majd a héten, hiszen hétfő reggel sajnos már búcsút is intett egyesben a 220 ezer dolláros kantoni tornának, csupán párosban maradt állva. Arn Gréta szintén nem fogja megváltani a világot, Szöulban a selejtezőben bukott el.

 

ATP-VILÁGRANGLISTA:

1. (0) Roger Federer (svájci) 11 805

2. (0) Novak Djokovics (szerb) 10 470

3. (0) Andy Murray (brit) 8 570

4. (0) Rafael Nadal (spanyol) 7 385

5. (0) David Ferrer (spanyol) 5 960

6. (0) Tomás Berdych (cseh) 4 965

7. (0) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 4 520

8. (0) Juan Martín del Potro (argentin) 3 850

9. (0) Janko Tipszarevics (szerb) 3 285

10. (0) John Isner (amerikai) 2 610

...236. (–2) Balázs Attila (magyar) 203

...469. (38) Fucsovics Márton (magyar) 71

 

WTA-VILÁGRANGLISTA:

1. (1.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 10 265 pont

2. (2.) Marija Sarapova (orosz) 8435

3. (3.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 8295

4. (4.) Serena Williams (amerikai) 7900

5. (5.) Petra Kvitova (cseh) 6690

6. (6.) Angelique Kerber (német) 5085

7. (7.) Sara Errani (olasz) 4755

8. (8.) Li Na (kínai) 4526

9. (9.) Samantha Stosur (ausztrál) 4200

10. (10.) Marion Bartoli (francia) 3800

...60. (63.) Babos Tímea 1015

...92. (94.) Czink Melinda 707

...107. (108.) Arn Gréta 649

...216. (228.) Jani Réka-Luca 266

 

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. szeptember 17. 10:10 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64232
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
18:06  Nadal titka: küzdelem, munka és alázat10:04  Nadal előzött, jöhet a Roland GarrosVa  Nadalnak nem volt ellenfél FedererVa  Egyre félelmetesebb Serena WilliamsSzo  Két év után ismét Nadal-Federer döntőSzo  Nadal lerendezte a Djokovics-verőtSzo  A női tenisz álomdöntője RómábanSzo  Troicki egyszemélyes római showja videónSzo  Federer egy lépésre a római döntőtől  Serena-rekord, Sarapova visszalépett  Nadal a 2013-as rangsor élén  Djokovics kipukkadt Rómában!  Sarapova visszalépett a római tornátólCsü  Federer habkönnyű győzelme a 16 közöttCsü  Majdnem megszégyenült, de nyert NadalCsü  Marosiék párosban búcsúztak RómátólCsü  Djokovics már a legjobb nyolc közöttSze  Nadal: mint a villám – Murray: KOSze  Serena Williams bosszút állt nővéréértKe  Djokovicsnál csak Federer nyert simábban  Federer idén a top 10-ben sincs benneVa  Nadalnak máris összejött a „mesterötös”Va  Serena simán nyert, világelső maradSzo  Nadal: hét torna, hét döntő idén!Szo  Babos tornagyőztes Johannesburgban!Szo  Murrayt is kicsinálták Madridban  Salakspecialisták Serenáék ellen  Verhető Nadaltól kapott ki Ferrer  Lenullázták Serenát, de...  Babos döntőt játszik Johannesburgban!Csü  Federer is kizúgott Madridban!Csü  Babos döntőért játszhat JohannesburgbanCsü  Nadal negyeddöntős MadridbanCsü  Százezreket nyert a Napi tuti bloggereCsü  Babos-győzelem JohannesburgbanSze  Nadal Madridban sem kegyelmezettSze  Jövőre már Szingapúrban lesz a WTA-vbKe  Federer visszatért, Djokovics besültKe  Nem folytatódott Fucsovics kínai meséje  Marosiék már ki is estek Madridban  Federer két hónapig nem nézett teniszt  Fucsovics 130 helyet ugrott a ranglistánVa  Wawrinka alaposan elintézte FerrertVa  Fucsovics első győzelme a felnőttek köztSzo  Második döntőjét is elbukta MarosiSzo  Fucsovics megállíthatatlan Kínában  Megvannak Marosiék döntős ellenfelei  Fucsovics-bravúr, elődöntős KínábanCsü  Párosban megállíthatatlan MarosiCsü  Fucsovics negyeddöntős KínábanSze  WTA-döntő küszöbén a magyar-horvát duóKe  Marosiék nyerték a teniszkrimitKe  Fucsovics simán továbbment  183 helyet zuhant a magyar teniszezőVa  Nadal a király Barcelonában, nyolcadszorVa  Babos újabb tornagyőzelme párosban!Szo  Nadal hengerelt, házidöntő Barcelonában  Meccslabdákat hárítva döntősök Babosék  Nadal: egy nap, két győzelem  Nadal már a nyolc között Barcelonában
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
További videók