Federerre kedves házirangadó vár

Létrehozva: 2012. augusztus 18. 10:05
Továbbra sincs ellenfele Roger Federernek kemény pályán, harmadik mérkőzését is ellentmondás nélkül hozta a Cincinnatiban zajló 2,875 millió dolláros férfi tenisztornán, így jöhet a házirangadó Stanislas Wawrinkával. A nőknél véget ért a nagy sorozat, de ami bánat Serena Williamsnek, az öröm nővérének, aki tényleg visszatért.

A világelső első adogatásaiból 88 százalékban pontot nyert, bréklabdát sem kellett hárítania, és elég simán aratta kilencedik mérkőzésén nyolcadik győzelmét a hazai kedvenc Mardy Fish ellen telt ház előtt.

Hogy mennyire jó éve van Federernek mutatja, hogy idei 13. tornáján 12. elődöntőjébe jutott, míg a héten ötödik tornasikerére készül Cincinnatiban, ahol 2005-ben, 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben is nyert.

Az akárhogyan nézzük pikáns döntőtől (Djokoviccsal rengeteg óriási csatája volt már, míg Del Potro ellen három éve emlékezetes körülmények között bukta el a US Open-finálét) honfitársa, Stanilas Wawrinka választja el, aki nagy csatában jutott a legjobb négy közé, és akit pályafutása során 11-ből 10-szer megvert.

Felemásra sikerült a Williamsek napa, ugyanis pont az esélyesnek tartott Serena vérzett el, és a tavalyi US Open óta betegeskedő nővére alkotott, mégpedig időtlen idők óta első elődöntőjébe jutva. Az utolsó 37 mérkőzéséből 36-ot megnyerő olimpiai és wimbledoni bajnokot  az az Angelique Kerber verte meg, aki korábban Babos Tímeát is búcsúztatta, utóbbi pedig a US Open címvédőjét, Samantha Stosurt ejtette ki nagy csatában.

CINCINNATI, NEGYEDDÖNTŐ:

Női egyes:

Li (kínai, 9.)-A. Radwanska (lengyel, 1.) 6:1, 6:1
Kerber (német, 5.)-S. Williams (amerikai, 2.) 6:4, 6:4
V. Williams (amerikai)-Stosur (ausztrál, 3.) 6:3, 6:7(2-7), 6:4
Kvitová (cseh, 4.)-Pavljucsenkova (orosz, 17.) 6:3, 7:6(7-4)

Férfi egyes:

Federer (svájci, 1.)-Fish (amerikai, 10.) 6:3, 7:6(7-4)
Wawrinka (svájci)-Raonic (kanadai) 2:6, 7:6, 6:4

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. augusztus 18. 10:16 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64302
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
21:28  Máris repülhetnek Brüsszelből Czinkék17:21  Del Potro is kihagyja a Garrost14:37  Babos győzelemmel rajtolt a GarrosonKe  Murray nem indul a Roland Garroson  Nadal titka: küzdelem, munka és alázat  Nadal előzött, jöhet a Roland GarrosVa  Nadalnak nem volt ellenfél FedererVa  Egyre félelmetesebb Serena WilliamsSzo  Két év után ismét Nadal-Federer döntőSzo  Nadal lerendezte a Djokovics-verőtSzo  A női tenisz álomdöntője RómábanSzo  Troicki egyszemélyes római showja videónSzo  Federer egy lépésre a római döntőtől  Serena-rekord, Sarapova visszalépett  Nadal a 2013-as rangsor élén  Djokovics kipukkadt Rómában!  Sarapova visszalépett a római tornátólCsü  Federer habkönnyű győzelme a 16 közöttCsü  Majdnem megszégyenült, de nyert NadalCsü  Marosiék párosban búcsúztak RómátólCsü  Djokovics már a legjobb nyolc közöttSze  Nadal: mint a villám – Murray: KOSze  Serena Williams bosszút állt nővéréértKe  Djokovicsnál csak Federer nyert simábban  Federer idén a top 10-ben sincs benneVa  Nadalnak máris összejött a „mesterötös”Va  Serena simán nyert, világelső maradSzo  Nadal: hét torna, hét döntő idén!Szo  Babos tornagyőztes Johannesburgban!Szo  Murrayt is kicsinálták Madridban  Salakspecialisták Serenáék ellen  Verhető Nadaltól kapott ki Ferrer  Lenullázták Serenát, de...  Babos döntőt játszik Johannesburgban!Csü  Federer is kizúgott Madridban!Csü  Babos döntőért játszhat JohannesburgbanCsü  Nadal negyeddöntős MadridbanCsü  Százezreket nyert a Napi tuti bloggereCsü  Babos-győzelem JohannesburgbanSze  Nadal Madridban sem kegyelmezettSze  Jövőre már Szingapúrban lesz a WTA-vbKe  Federer visszatért, Djokovics besültKe  Nem folytatódott Fucsovics kínai meséje  Marosiék már ki is estek Madridban  Federer két hónapig nem nézett teniszt  Fucsovics 130 helyet ugrott a ranglistánVa  Wawrinka alaposan elintézte FerrertVa  Fucsovics első győzelme a felnőttek köztSzo  Második döntőjét is elbukta MarosiSzo  Fucsovics megállíthatatlan Kínában  Megvannak Marosiék döntős ellenfelei  Fucsovics-bravúr, elődöntős KínábanCsü  Párosban megállíthatatlan MarosiCsü  Fucsovics negyeddöntős KínábanSze  WTA-döntő küszöbén a magyar-horvát duóKe  Marosiék nyerték a teniszkrimitKe  Fucsovics simán továbbment  183 helyet zuhant a magyar teniszezőVa  Nadal a király Barcelonában, nyolcadszorVa  Babos újabb tornagyőzelme párosban!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
További videók