Federer bosszút állt, hatodszor nyerhet

Létrehozva: 2013. június 15. 15:02
A korábbi ötszörös bajnok Roger Federer jutott elsőként a döntőbe a hallei 683 ezer eurós férfi tenisztornán, az elődöntőben ugyanis szetthátrányból fordítva vágott vissza a tavalyi fináléban őt legyőző Tommy Haasnak.


A veteránok, egy 31 és egy 35 éves csapott össze Wimbledon hagyományos felvezető tornáján, ahol talán nem túlzás, hogy előrehozott döntőt rendeztek szombaton. Az All England Club hétszeres bajnoka ugyanis a címvédővel találkozott, azzal a címvédővel, aki éppen őt verte meg tavaly, mégpedig nagy meglepetésre 7:6, 6:4-re.

A meccs ezúttal annál a csatánál is simábban indult, hiszen ugyan Federernek rögtön az első játékban bréklabdája volt, a hatodik gémben mégis ő bukta el adogatását, a német harmadik esélyét használta ki. Haas a szettért adogatva megizzadt és kis híján elveszítette szerváját, de végül fordított és 6:3-mal került előnybe.

A folytatás viszont a svájciról szólt, a második és a harmadik felvonást is egy-egy gyors brékkel döntötte el, miközben megtörhetetlen volt adogatása, esélyt sem kínált riválisának a felzárkózásra. Federer ezzel vasárnap Richard Gasquet vagy Mihail Juzsnij ellen pályafutása hatodik hallei tornagyőzelmét szerezheti meg, Wimbledon előtt.

ATP HALLE, 683 EZER DOLLÁR, FŰ, ELŐDÖNTŐ:
Federer (svájci, 1.)-Haas (német, 3.) 3:6, 6:3, 6:4
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu