Elpirult Vilmos herceg a lelátón

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 21. 12:16
Az Australian Open negyedik napján a legnagyobb szenzációt az jelentette, hogy Roger Federer és Victor Hanescu esti mérkőzésén, a harmadik játszmában váratlanul megjelent a nézőtéren William herceg. A svájci sima győzelméből sokat nem látott, de legalább emlékezetessé tette a csütörtököt a Melbourne parkban. Addig ugyanis valamennyi esélyes viszonylag simán nyert a kánikulaira fordult időben.


A spanyol David Ferrer hiába vezetett 6:4, 6:3-ra Markosz Bagdatisz ellen a ciprusi végül 4 óra 9 perces csatában győzött. Ennek talán nem örült annyira (a spanyol mellett) Lleyton Hewitt, aki a múlt héten, Sydneyben kikapott a 2006-os melbourne-i döntőstől. Bár az ausztrálról el tudom képzelni, hogy még örül is annak, hogy ilyen gyorsan lehetőséget kap a visszavágásra. Szombaton biztos, ő lesz a frissebb!

A harmadik kiemelt Novak Djokovics álmosan kezdett a svájci Marco Chiudinelli ellen, de az első szett ellazsálása után helyre állt a rend. Davigyenko, Verdasco és Tsonga nem adott ilyen előnyt a riválisának: mindhárman fölényesen nyertek.

Megmozdult a teniszvilág és az előzetes számítások szerint legalább félmillió dollárral járulnak hozzá a vezető szervezetek (ATP, WTA, USTA, ITF) és a játékosok egyénileg a haiti katasztrófa áldozatainak megsegítéséhez. A Federer kezdeményezésére szerveződött vasárnapi alkalmi gála bevétele például 160.000 dollár.

Megállt az élet a Rod Laver Arénában, amikor Vilmos herceg besétált a lelátóra. A lányok sikongtak és több száz vaku villant. A fiatal királyi méltóság természetesen a VIP-páholy első sorában foglalt helyet. Federer játékából ezúttal nem sokat látott, de a mérkőzés utáni interjú végén Jim Courier megkérte a világelsőt, üdvözölje a teniszvilágban a különleges vendéget. A svájci nem jött zavarba (előtte egyébként is a pelenkázásról nyilatkozott), és Vilmos felé fordulva köszöntötte ő méltóságát, aki láthatóan zavarba jött: fülig pirosodott.

Reuters
  Fotó: Reuters

Később az interjúszobában Roger Federer elárulta, előre figyelmeztették arra, hogy előfordulhat, a mérkőzés közben betoppan a herceg. A 15-szörös Grand Slam bajnok bevallotta, hozzászokott már az ilyen helyzetekhez, mert sok híresség előtt teniszezett az utóbbi években. Az is kiderült, hogy a meccs után személyesen is találkozott Vilmossal és váltottak néhány szót. Mindent nem akart elmondani, abból, ami elhangzott, de nem titkolózott.

„Borzasztóan szoros a programja Ausztráliában, nagyon örült, hogy ideért a meccsemre és kijutott egy sportversenyre. Sok emberrel rázott kezet az elmúlt nap az enyém az egyik volt. Amennyire tudom rajtam kívül még Serenával találkozott személyesen a játékosok közül”- mesélte Roger Federer, aki nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy Vilmos herceg előtt teniszezhetett.

Ami a hölgyeket illeti, nem mehetünk el szó nélkül a játéknap legőrültebb mérkőzése és talán legnagyobb meglepetése mellett. Kiesett a 2008-as döntős, korábbi világelső Ana Ivanovics, akit a nem kiemelt argentin Gisela Dulko búcsúztatott három szettben fotósok hada előtt. Szédítő meccs volt ez, de nem a színvonal miatt, a nézők többsége az első szett végére már rájött, egy maratoni hullámvasútra fizetett be. Pedig öt hét pihenő után bizakodónak tűnt Melbourne-ben a 22 éves szerb, de már a meccs elején megremegett a keze. A szervája botrányos volt, alkalmanként a feldobással is meggyűlt a baja. Dulko négy-egyre elhúzott. Csak hogy ő is sokat hibázott. Elég az hozzá, hogy háromszor is lebrékelték egymást, végül rövidítés döntött, ahol némi bizonytalankodás után a szerbek üdvöskéje győzött. A fordulatos második játszma végén ezúttal Dulkónak jött ki a lépés, azaz Ivanovics omlott össze, két tenyerest is a hálóba ütött 5:6-nál, oda is lett a szett.

A java még hátravolt, az idegek csatája folytatódott. Hihetetlen, de Ivanovics duplabrék hátrányból, 1:5-ről is feltámadt, ám csak azért, hogy aztán három mérkőzéslabdát ajándékozzon Dulkónak, és elbukjon.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu