A Williams nővérek legyőzése után a szabadkártyás, a ranglistán nem jegyzett Kim Clijsters már esélyesként kezdte a 128 éves amerikai teniszbajnokság női egyes döntőjét. Azt persze nehéz volt megjósolni, hogy pályafutása első Grand Slam fináléjában mire lesz képes a dán tini, Caroline Wozniacki. Az eredeti szombat este nyolc óra helyett, vasárnap 21.00-kor várta a közönség az Arthur Ashe Stadionba a két főszereplőt és a nemzeti főadó, a CBS helyett az ESPN2 közvetített a tévében.
Úgy indult a mérkőzés, hogy a sokkal tapasztaltabb belga könnyen kiütheti a dánt: gyorsan 2:0 lett. Wozniacki azonban összekapta magát és egyre inkább egyenrangú ellenfélként lőtte a labdát, riválisa gyorsaságával, dinamizmusával mozgott a pályán, elsősorban a fonákjának köszönhetően mind gyakrabban irányította a játékot. „Az elején csak igyekeztem ráhangolódni a meccsre, rájönni, hogy mire is számíthatok a háló másik oldaláról. Gyorsan rájöttem, hogy nagyon erős ellenféllel van dolgom és nem remélhetek egyetlen ajándékpontot sem. Agresszívan teniszezett, jobban, mint én”- emlékezett a dán, aki 4:2-re fordított. Clijsters egyenlített, de a US Open előtt New Havenben győzött Wozniacki 5:4-nél a szettért szerválhatott. Nem tudott élni a lehetőséggel, sőt három gémet bukva sorozatban elvesztette a játszmát.
Leállt a szél és ennek is köszönhetően az adogatók nyerték a játékokat a második szettben egészen 3:2-ig. Akkor Clijsters brékelt és okosan szerválva, minden lehetőségét értékesítve (elsősorban a hatalmas tenyereseivel) célba ért.
Ez egy meglepetés, de a játéka színvonala nem az. Ő hatalmas tehetség, akinek
nincs szüksége egy évre, hogy megint a maximumot hozza ki magából. Erősebb, mint korábban, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, boldog édesanya. Néhány mérkőzés kellett neki, de tudtam, hogy az Openen már képes lesz bármire. Minden nap elment edzeni, aztán a lányával, Jadával játszani. Nem ért rá azon gondolkodni, hogy Serenával fog mérkőzni, vagy döntőt játszik és ez nagyon hasznos volt mentálisan”- magyarázta az edzője Wim Fisette.
A tenisz történetében nem Kim Clijsters az első, aki anyaként tudott Grand Slamet nyerni. Igaz utoljára 1980-ban volt erre példa, Evonne Goolagong Wimbledonban győzött mamaként.
„A legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy ez megtörténhet. Hozzá kell még szoknom ehhez a helyzethez. Vannak rajtam kívül is sportoló anyukák, de a női tenisznek ez nagyon nagy dolog. A legnagyobb különbség a három évvel ezelőtti Clijstershez képest, hogy jobban ismerem, értem magam, jobban tudom kezelni az érzéseimet”- mondta a bajnok, aki a pályán együtt ünnepelt 18 hónapos lányával.
Kim Clijsters úgy indult az idei US Openen, hogy a neve nem szerepelt a világranglistán, mert ahhoz minimum három versenyen kell indulni egy éven belül. Hétfőtől a 19. helyen áll, ami a maga kategóriájában szintén világcsúcs!

US OPEN GRAND SLAM-TORNA, FLUSHING MEADOWS, 24,29 MILLIÓ DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁS, KEMÉNY PÁLYA:
NŐI EGYES, DÖNTŐ:
Clijsters (belga) – Wozniacki (dán, 9.) 7:5, 6:4