Clijsters: az idénynek is annyi?!

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 20. 14:33
Mint azt megírtuk, Kim Clijsters nélkül rendezik meg az idény utolsó Grand Slamjét, a US Opent. A címvédő belga teniszkirálynő hasfalizom-húzódás miatt kénytelen visszavonulót fújni. Legrosszabb esetben még az is előfordulhat, hogy az egész szezonnak annyi...


"Sajnos, idén nem leszek ott a US Openen - kezdi közleményében a 28 éves csillag, aki korábban háromszor nyert már Flushing Meadowsban. - Két hét nem volt elég ahhoz, hogy felépüljek, ezért érthető módon nagyon szomorú vagyok. Pedig keményen edzette a nyáron, és úgy érzetem, remek formában vagyok. Nem tehetek mást, mint hogy pihenek, és minden nap kezeltetem magam. Ha nem javul az állapotom, akkor Tokiót és Pekinget is le kell mondanom."

Clijsters 21 meccse veretlen a US Openen, először 2005-ben diadalmaskodott. Aztán sérülések hátráltatták, majd visszavonult. 2009-ben azonban ismét teniszütőt ragadott, hogy azonnal meg is nyerje a viadalt, 2010-ben pedig megvédte címét.

A világranglista-harmadik Clijstersnek ebben az esztendőben nincs szerencséje, sokat volt sérült, szinte a teljes salakos idényt kihagyta. Wimbledont a bokája miatt volt kénytelen lemondani. 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu