Berdych kihozta a legjobbat Nadalból

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 18. 16:10
Két óra, öt perc kőkemény küzdelem után Rafa Nadal emelhette magasba a kezeit péntek délután a Foro Italico centerén, ahol a cseh Tomás Berdychnek sikerült kihoznia a legjobbat a salakkirályból. Spanyol házi párbaj jön a római döntőért, a mallorcai klasszis a hatodik kiemelt David Ferrerrel mérkőzik szombaton.

A legjobb tenisz kellett Rafa Nadaltól egy csodálatos formában játszó a Berdych ellen. Hogy mennyire veszélyes a cseh sztár még a nagyágyúkra is, arról Murray még többet tudna mesélni, a brit játékos szettelőnyről bukott ellene a Monte Carló-i negyeddöntőben.

Nadalnak is meggyűlt a baja vele, a szettegyenlítéstől nem volt messze a riválisa. Az első játszmában ugyan két perc (!) alatt brékelőnybe került, amelyet gondosan meg is őrzött, de a másodikban Berdych vitte a prímet, 4:2-nél ő adogathatott. Rögtön válaszolt egy brékkel Nadal, és még a rövidítés előtt eldöntötte a találkozót.

A spanyol most még a szokásosnál is robbanékonyabb volt, s bár minden meccsen van néhány szenzációs megmozdulása, egy-két kereszttenyeressel és rövidítéssel (a hálónál nyolcból nyolc pontot gyűjtött) talán még magát is meglepte.

STATISZTIKA:

Címkék: Rafael Nadal
Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 18. 16:14 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  65137
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
17:26  Babosék kiestek párosban14:42  Fucsovics: wimbledoni maraton vereséggel14:08  Babos rontott, de még 100-on belül vanVa  Murray: tornagyőzelem Wimbledon előttVa  Hatodszor is Federer, a kedvencét verveSzo  Arn nem jutott főtábláraSzo  Babos már készülhet WimbledonraSzo  Federer bosszút állt, hatodszor nyerhetSzo  Monfils és az év trükkje - videó  Federer gázolt, Murray is elődöntősCsü  Murray: négy óra alatt két győzelemCsü  Murray visszatért és visszavágottSze  Villámrajtot vett a füvön FedererKe  Balul sült el Federer kalandjaKe  Czink is kiesett, de maradt egy magyar  Babos és Federer az első körben kiesett  Visszaesett a történelmet író NadalVa  Rafa Nadal maradt a salakkirályVa  Kínos közjáték a Garros-döntőn – videóSzo  Két királynője nem lehet PárizsnakSzo  Nadal lemondta a füves pályás nyitányt  Szettet sem veszített Nadal ellenfele  Nadal nyerte a csillagok háborújátCsü  Címvédő Sarapova vagy világelső Serena?Sze  Előrehozott döntő Párizsban: Nadal-DjokoSze  Négy között a mélyről felálló SarapovaSze  Murray a Roland Garros után visszatérKe  Kivégezték Federert a Roland GarrosonKe  Fojtogatta Serenát a sötét ló  Meggyőzőbb volt a születésnapos Nadal  Csak ráijeszteni tudtak Djokovicsra  Roland Garros: bajnokverés és korrekordVa  Federer: 900. győzelem öt szettbenVa  Serena díszlépésben negyeddöntősSzo  Djokovics simán jutott 16 közéSzo  Nadal kikelt magából, de így is nyertSzo  Megizzasztották Azarenkát  Marosiék csak két játékot nyertek  Megbüntették a mobillal fotózó játékost  Nadal nyögdécselt, Federer visszavágottCsü  Djokovics visszavágna MadridértSze  RG-rekord felé közelít FedererSze  Babos: álom maradt a kínaiak kiütéseKe  Djokovics is megizzadt az 1. fordulóban  Elbukott az egyetlen magyar és Berdych  Kötéltáncot járt a salakkirályVa  Letette névjegyét Federer és Serena  RG: Nem lesz Djokovics-Nadal döntő!Csü  Babos már a RG selejtezőjében kiesettSze  Repülhetnek Brüsszelből CzinkékSze  Del Potro is kihagyja a GarrostSze  Babos győzelemmel rajtolt a GarrosonKe  Murray nem indul a Roland Garroson  Nadal titka: küzdelem, munka és alázat  Nadal előzött, jöhet a Roland GarrosVa  Nadalnak nem volt ellenfél FedererVa  Egyre félelmetesebb Serena WilliamsSzo  Két év után ismét Nadal-Federer döntőSzo  Nadal lerendezte a Djokovics-verőtSzo  A női tenisz álomdöntője Rómában
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
További videók