Belgrádi derbi vár Djokóra a döntőért

Szerző: SHLétrehozva: 2011. április 29. 22:10
Már elődöntős szülővárosában, Belgrádban Novak Djokovics, aki a szlovén Blaz Kavcicot győzte le péntek este, salakon a 373 ezer dollár összdíjazású Serbia Openen. Szerb házi rangadón kell kiharcolnia a döntőbe jutást, az ugyancsak belgrádi Janko Tipszarevics a következő ellenfele. Djokovics 26. győzelmét aratta idén, ezzel John McEnroe után az övé az utóbbi harminc év második legjobb idényrajtja.

Hasonlóan fölényes győzelmet aratott Novak Djokovics a negyeddöntőben, mint szerdai, első mérkőzésén, ezúttal a világranglistán 87. Blaz Kavcic volt az áldozata. Az első szettben egyszer, a másodikban háromszor brékelte le riválisát, kevesebb, mint másfél óra kellett neki a befejezéshez.

 

A meccs után adott nyilatkozatában hangsúlyozta, óriási élmény lesz a szurkolóknak a szerb házi rangadó, "a leglényegesebb, hogy lesz szerb játékos a döntőben" - tette hozzá. 2009-ben Djokovics nyerte a torna első kiírását, második trófeájára hajt, tavaly sérülés miatt fel kellett adnia a küzdelmet a negyeddöntőben.

Soron következő ellenfele, Janko Tipszarevics az indiai Somdev Devvarmant verte nagy csatában, három szettben. A másik ágon Feliciano López találkozik Filippo Volandrival, utóbbi 2008 óta először jutott a négy közé ATP-versenyen.

A nap meccsét Estorilban játszották, ahol egy előrehozott döntőnek is beillő párharcban diadalmaskodott a 2009-es US Open-győztes Juan Martín Del Potro az első kiemelt Robin Söderlinggel szemben, a legjobb nyolc között. A második szettben rosszkor jött az esőszünet a svéd számára, a folytatásban 1-4-ről tudott fordítani a dél-amerikai, s az utolsó hét játékból hatot megnyerve pontot tett a találkozó végére.

A végére néhány magyar vonatkozású hír. Szávay Ágnes a bolgár Cvetana Pironkova ellen kezd a madridi, három és fél millió dollár összdíjazású salaktornán, szombaton, míg Arn Gréta csak vasárnap kerül sorra, a szerb Bojana Jovanovski jelenti az első akadályt számára. A második fordulóban mindkét magyar rangos riválist kaphat győzelme esetén, Szávay a papírforma szerint Szvetlana Kuznyecovával, Arn Gréta a világelső Caroline Wozniackival csaphatna össze.

Nem mindennapi sikert könyvelhetünk el a magyar férfi teniszben, Kellner Ádám a selejtezőből egészen az elődöntőig menetelt a 62 ezer dolláros ostravai challengertornán. Pénteken a 20 éves fehérorosz reménység Uladzimir Ignatikot verte szetthátrányból, a francia David Guez ellen folytathatja a fináléba jutásért. A negyeddöntőnek valószínűleg lesz visszavágója is, méghozzá július 8. és 10. között, a Davis-kupában.

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2011. április 30. 12:21 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
13:26  Magyarok felemás napja  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  A legjobb magyar javított, már 65.  Elképesztő fordulat után bajnok SarapovaVa  Idén is Djoko-Nadal álomdöntő RómábanSzo  Nadal újra összetörte Ferrer szívétSzo  A Garros-bajnokkal döntőzik SarapovaSzo  Federer lesöpörte az olasz kedvencet  Elődöntős a magyar teniszező Prágában  Djokovics nyert, Federer következhet  Berdych kihozta a legjobbat Nadalból  Serena: félórás meccs, sír Róma  Ferrero megkóstolta FederertCsü  Nadal leiskolázta honfitársátCsü  Szomorú Babos a prágai tavaszbanSze  Megszorongatták Nadalt, de semmi többSze  Délelőtt döntött, délután nyert FedererSze  Szávay indulhat az olimpiánSze  Mindkét Williams simán jutott a 32-beKe  Djokovics: címvédőhöz méltó kezdésKe  Babos nyolcaddöntős PrágábanKe  Isner nagy fordítása RómábanVa  Madridban előzte meg Federer Nadalt!Va  Serena a világelsőnek sem kegyelmezettVa  A repülő Federer Nadal babérjaira törSzo  London múlhat a magyar lány vereségénSzo  A világelső már Serenára feni a fogátSzo  Djokovics Nadal sorsára jutott  Serena lesz a kék salak királynője?  Bojkottal fenyegetőznek a világsztárokCsü  Honfitársa verte ki Nadalt MadridbanSze  Federernek meggyűlt a baja a tehetséggelSze  Nadal kék salakon is NadalSze  A másik Williams jobban bírtaKe  Czink nyerte a magyarok csatájátKe  Venus Williams már csak két fordulót bír  Arn két helyet rontott a ranglistán  Két wimbledoni bajnok is oktatottVa  Del Potro a tízben, Wozniacki túlélteSzo  Olasz győztes a budapesti WTA-tornán  Kihagyja Madridot a sérült teniszsztár  Orosz-olasz teniszdöntő Budapesten  Arn már a selejtezőben kiesettSze  Minden magyar kiszállt a RómainKe  Babos kiesett, Czink továbbjutott  Négyből egy magyar nyolcaddöntős  Balázs óriási ugrása a világranglistánVa  Üldőzője verte a világelsőt StuttgartbanVa  Nadalt ünnepli egész BarcelonaVa  Hat magyar főtáblás a WTA-tornán!Szo  Ismét spanyol álomdöntő jön BarcelonábanSzo  Czink és Marosi is közel a főtábláhozSzo  Az elődöntőig élt a magyar teniszcsoda  ATP-elődöntőben szurkolhatunk magyarnak!  Nadal-parádé, Murray csomagolhat  Federer fő célja: Wimbledon, olimpiaCsü  Megküzdött Nadal a ranglista-246-kalSze  Nem bírt a magyar lány a világsztárralSze  Egy magyar készül bevenni BukarestetSze  Szávay a Roland Garroson térhet vissza
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Djokovics sérülése
  • Monfils pimasz megoldása a US Openen
  • Így győzték le Rafael Nadalt A horvát Ivan Dodig parádés játékkal okozott meglepetést Montrealban
További videók  
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS