Babos nagyon jól kezdte a finálét, 1:0-nál brékelt, majd magabiztosan hozta szerváit és 5:2-re vezetett. Simmonds ekkor alaposan feljavult, egyenlített, majd 5:5 után ismét elnyerte ellenfele adogatását.
A 20 éves magyar játékos ekkor visszabrékelt, a rövidítésben azonban már nem volt esélye. A hazai teniszező magabiztosan hozta a döntő „felvonást”, szettelőnybe került. Babos a második játszmát brékkel kezdte, de utána sorozatban három gémet veszített. Ezután még ki tudott egyenlíteni, majd 3:3 után ismét elnyerte Simmonds szerváját. majd nagy csatában hozta a következő játékot is.
A dél-afrikai feljött 5:4-re, a következő gémben fogadóként szettlabdát hárított, majd két bréklabdához jutott. Timi az ellenfél mindkét lehetőségét hárította, hatalmas küzdelemben végül hozta a szerváját, ezzel a játszmát is!
A döntő szettben aztán már szerencsére elmaradtak az izgalmak. A soproni lány fölénybe került, kétszer brékelt, 4:0-ra elhúzott. A dél-afrikai ekkor nyert egy játékot, de sokra nem ment ezzel. Babos ismét hozta adogatását, 5:1 után kihasználta második mérkőzéslabdáját.
A magyar lány 10. alkalommal nyert ITF-versenyt egyesben, legutóbb 2011 novemberében Helsinkiben ünnepelhetett. A johannesburgi siker azt jelenti, hogy hétfőn 99. vagy 100. lesz egyesben a WTA világranglistáján és főtáblás lehet Wimbledonban.
| SOWETO OPEN, DÖNTŐ (50 ezer dollár+vendéglátás, kemény pálya): |
| Babos Tímea (1.)-Chanel Simmonds (dél-afrikai, 5.) 6:7 (3-7), 6:4, 6:1 |
| Nem szép, de értékes győzelem |
| „Először is, nagyon örülök a tornagyőzelemnek! – kezdte nyilatkozatát Babos Tímea. – Nem játszottam túl jól ezen a meccsen, de kiküzdöttem valahogy. Így még értékesebb a győzelem. Visszatérek a top100-ba, megvan a wimbledoni főtábla! Nagyon boldog vagyok mindkettő miatt!!! Köszi az egész heti drukkolást!!!” |
| Elbírta a terhet |
| „Úgy vélem, nagy nyomás nehezedett Timire ezen a versenyen, mert szüksége volt a pontokra ahhoz, hogy főtáblás legyen Wimbledonban. Ráadásul ő volt a torna első kiemeltje – értékelt Babos szakmai stábjának tagja, Nikola Andjelics. – Timi hatalmas bátorságot mutatott, mindig nagyot küzdött az utolsó pontig. Edzőként nagy örömmel láttam ezt. A döntő nagyon nehéz volt, mert nagyon szeles időben játszották, ilyen körülmények között mindvégig volt esély az esőre is. Timi több hibát is vétett, nem uralta a mérkőzést egészen a második szett harmadáig, 1:3-ig. Utána viszont már sokkal agresszívebben játszott, sokkal többet ment előre. Összességében nagyon boldog vagyok, hogy így haladunk előre, újabb fontos tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Timinek a pályán és azon kívül keményen kell ezután is dolgoznia, hiszen két Grand Slam-verseny következik a közeljövőben”. |
A 20. születésnapját ünneplő Babos Tímea 6:2, 6:3-as győzelemmel jutott be a szerb Teodora Mircsics ellen az 50 ezer dolláros johannesburgi tenisztorna döntőjébe, ahol a hazai pályán versenyző Chanel Simmonds lesz az ellenfele....
Tovább a teljes cikkhez »
(Fotó: babostimea.hu)
