A budapesti WTA salakpályás női tenisztorna első fordulójában a magyarok közül előbb Czink Melinda lépett pályára, és két órás, három szettes csatában legyőzte a bosnyák Mervana Jugic-Salkicot, így a legjobb 16 közé jutott.
Czink Melinda az első szettet ugyan elbukta, de csak rövidítésben (7-3), a másik kettőt viszont egyre jobb játékkal, szinte könnyedén húzta be. A második fordulóban a torna első kiemeltje, az olasz Sara Errani lesz az ellenfele.
Babos Tímea versenye éppen fordítva alakult. A tajvani Szu-Vej Hszie elleni mérkőzés első játszmáját megnyerte, és a másodikat is jól kezdte, 4:2-re már vezetett is.
Ezután azonban valami történt, mert a mérkőzés végéig a magyar versenyző egyetlen játékot nyert csak meg. A második szettet 2:4-ről 6:4-re elveszítette, a harmadikat pedig nagyon könnyen, 6:1-gyel adta oda ellenfelének.
A Czink Melinda, Jani Réka-Luca páros sem jutott túl az első fordulón, a második helyen kiemelt Marina Erakovic, Jelena Vesznyina új-zélandi, orosz kettős győzte le őket, alig valamivel több mint egy óra alatt.
| 220 EZER DOLLÁR ÖSSZDÍJAZÁSÚ SALAKPÁLYÁS TENISZTORNA, BUDAPEST |
| EGYES, 1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért): Alberta Brianti (olasz) - Irina-Camelia Begu (román, 8.) 6:4, 5:7, 6:3 Alexandra Cadantu (román) - Magdalena Rybarikova (szlovák) 6:2, 6:1 Sara Errani (olasz, 1.) - Mandy Minella (luxemburgi) Czink Melinda - Mervana Jugic-Salkic (bosnyák) 6:7 (3-7), 6:0, 6:3 Szu-Vej Hszie (tajvani) - Babos Tímea (magyar) 6:7 (4-7), 6:4, 6:1 Ksenia Pervak (kazah, 2.) - Vera Dusevina (orosz) 6:1, 5:7, 7:6 (8-6) Akgul Amanmuradova (üzbég)- Michaella Krajicek (holland) 6:3, 3:6, 7:6 (8-6) PÁROS, 1. FORDULÓ (a nyolc közé jutásért): |
