Babos ismét tornagyőztes Monterreyben

Létrehozva: 2013. április 7. 22:17
Második páros tornagyőzelmét aratta 2013-ban Babos Tímea, aki a japán Date-Krumm Kimiko oldalán 6:1, 6:4-re verte a 235 ezer dolláros monterreyi teniszverseny döntőjében a Birnerova, Tanasugarn cseh-thaiföldi kettőst.


A mexikói döntő a vártnál simábban alakult. A rövid első szettben Babosék remekeltek, kétszer brékeltek, miközben az ellenfélnek erre esélye sem volt. A második játszma szorosabbra sikerült, de fordulatot nem hozott. A magyar-japán kettős időnként hibázott, egyszer el is veszítette adogatását, de 3:2 után is uralta a mérkőzést.

A cseh, thaiföldi duó 5:3-nál úgy hárított meccslabdát, hogy Tanasugarn adogatásánál Babos eredménytelenül reklamált outot. Szerencsére ez sem befolyásolta a folytatást, mivel Date-Krumm szervájánál 30-30 után a rivális kétszer rontott, így az első helyen kiemelt páros ünnepelhetett 71 játékperc alatt győzelmet Monterreyben.

Babos tavaly egyesben nyerte meg a Monterrey Opent, majd Hszie Szu-vejjel Birminghamben maradt veretlen. A 19 éves magyar játékos idén januárban Hobartban volt döntős Mandy Minellával, majd februárban ismét a luxemburgi teniszezővel nyerte meg a bogotai tornát. Most pedig pályafutása ötödik WTA Tour-döntőjében jött a negyedik végső siker. Jövő héttel ezzel várhatóan az 50. hely környékére ugrik előre a páros világranglistán.

Monterreyi WTA-torna, páros, döntő (235 ezer dollár, kemény pálya):
Babos, Date-Krumm (magyar, japán, 1.)-Birnerova, Tanasugarn (cseh, thaiföldi) 6:1, 6:4
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu