A múlt heti selejtezőbeli veresége után nagyon készült Babos Tímea, hogy az idei második Grand Slamen, a Roland Garroson valami maradandót alkosson. A sorsolás nem kedvezett, mert kiemeltet és kínait kapni az 1. fordulóban soha nem túl biztató. Ennek ellenére sokáig úgy tűnt, Babos Tímea komolyan gondolta, hogy verhetőek az ázsiaiak és lehet két-három meccset nyerni Párizsban. Sütött a nap, de átmeneti kabát nélkül könnyen megfázhatott a szurkoló. Babos Tímea a selejtezőben jégesőben és viharos szélben teniszezett egy hete. Meg is lett az eredménye: dobhártyagyulladással küzdött, alig edzett. Szerencsére szerdára teljesen rendbe jött és a csinos luxemburgi Mandy Minellával az oldalán nagyszerűen játszott az első játszmában. Csak azért maradt a döntés a rövidítésre, mert az ellenfél is kiváló színvonalon teniszezett, minimális hibaszázalékkal játszott.
Zseng Zsie régi ismerőse, régi mumusa a magyaroknak, Szávay Ágit ő győzte le egymás után kétszer 2008-ban, előbb Wimbledonban, majd a pekingi olimpián, de a párosban is gyakran oktatta honfitársainkat (nem véletlenül többszörös Grand Slam-bajnok ebben a műfajban). A 30. születésnapját az idén ünneplő kínai ezúttal is a legjobb volt a pályán, de a nyitó szettet záró tiebrékben Babosékat nem zavarta meg, hogy a magyar kitűnő első adogatása után Minella könnyű röptét rontott a hálónál. Gyorsan fordítottak 5-1-re, és a negyedik szettlabdát értékesítve meghatározó előnyhöz jutottak. Ráadásul egyből elnyerték a kínaiak adogatójátékát, de a játszma közepén egy hullámvölgy mindent megváltoztatott. Visszaengedték az ázsiaiakat a meccsbe, és 3:5-nél már ők futottak az eredmény után. Sajnos az újabb fordulat elmaradt, így 2 óra 32 perc alatt 6:7, 6:4, 6:3-ra kikaptak.
Babos Tímea még egy hétig salakon marad a füves szezon előtt. A jövő héten Marseille-ben próbálkozik egy 100 ezer dollár összdíjazású versenyen. A Roland Garroson pedig immár csak egyetlen magyarnak szurkolhatunk, Marosi Katalin várhatóan csütörtökön mutatkozik be a női párosban.
| ROLAND GARROS (PÁRIZS, GRAND SLAM-VERSENY), SALAK, PÁROS, 1. FORDULÓ |
| Csang Su-aj, Cseng Csie (kínai, 13.)-Babos Tímea, Mandy Minella (magyar, luxemburgi) 6:7 (5-7), 6:4, 6:3 |
