A verseny szabályain épp a mostani szezonban változtattak. A nézők nehezen tudták követni a változatos sportágat, ezért a korábbi három alkalmazott versenytípust egyre egyszerűsítették le: A Világkupa ezentúl a síugráson kívül mindössze egy tíz kilométeres sífutásból áll.
A szombati versenynapon meglepetésre a tavalyi világkupa összetett harmadik helyezettje, Bill Demong csak a huszonhetedik lett. A másik figyelemre méltó momentum a második helyezett, alig húszéves Janne Ryynanen nevéhez köthető, aki az ugrás után még vezetett és végül életében először állhatott dobogóra.
A győztes Ronny Ackermann csak a negyedik volt a sífutás előtt, 135 méteres teljesítményével, így 43 másodperces hátrányból indult a futásnál, de már négy kilométer után feljött a második helyre és nem sokkal a cél előtt tudott teljesen elszakadni a finnektől.