Tóth Richárd: A döntő asztalra vágyom

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 29. 12:27
Az egyik leghíresebb és legjobb magyar pókerjátékost, Tóth Richárdot az tuóbbi hónapokban alig láthattuk a nagyobb tornákon, így mindenképpen különleges lesz a magyar kártyabarátok és persze az ő számára is a PokerStars Európai Pókersorozat (EPT) budapesti állomása, amelyet a belvárosi Las Vegas Casinóban rendeznek. Éljátékosunk élményeiről, elvárásairól és a nők térhódításáról is beszélt a Sporthirado.hu-nak.


Fotó: Almási Gergely

-Idén nem sok versenyen láthattuk a világbajnokságon kívül, mi ennek az oka? – kérdeztük Tóth Richárdtól, aki szerdán délután, az 1/B versenynapon kezdi meg szereplését a Las Vegas Casinóban.

 

- Valóban így volt. Négy hónapot az Egyesült Államokban töltöttem, ahol a készpénzes játékok mellett kisebb tornákon is elindultam. Ezért is örülök a mostani, budapesti versenynek, így végre hazai közönség előtt is szerepelhetünk nemzetközi tornákon.

 

- Ráhangolódott már az EPT hazai viadalára?

 

- Én ugye szerda délután kezdem a játékot, így egyelőre csak ismerkedem, szokom a légkört. De szerencsére, ahogy bekerülök ebbe a miliőbe, azonnal átveszem az egész hangulatát, így nincs ezzel problémám.

 

- Milyen eredményt vár el önmagától?

 

- Egy versenyző csak a győzelem céljával indulhat el egy tornán, így én is bízom benne, hogy ott lehetek a döntő asztalon majd szombaton.

 

- Több fiatal tehetség elindul a versenyen. Mit gondol, milyen eredményeket érhetnek el a magyar pókerjátékosok, akár itt, akár a jövőben?

 

- Én úgy érzem, már most vannak olyan kártyások, akik sikereket érnek el, és szerintem a jövőben is szállítani fogják a jobbnál jobb eredményeket.

 

- Victoria Coren az egyik legnépszerűbb játékos, félig-meddig a mostani torna arca. Ön szerint teret hódíthatnak a hölgyek ennél is jobban a pókerasztaloknál?

 

- Ahogy ön is említette, nagy népszerűségnek örvendenek a nők ebben a sportágban, és úgy gondolom, hogy remek marketingértékük van, amellyel el lehet adni a különböző eseményeket, és így még többen ismerhetik meg ezt a remek játékot. Nem mellékesen pedig nagyszerű káryások is, mint ahogyan azt a példa is mutatja.

 

- A magyar versenyzők között is vannak tehetséges lányok, hölgyek?

 

- Igen, már most is vannak olyanok, akik jó eredményeket érnek el, így akár az is lehetséges, hogy a későbbiekben nagyobb versenyeken is ott lehetnek majd.

 

EPT BUDAPEST: 88-AN, KÖZTÜK 8 MAGYAR ÉLTE TÚL AZ 1/A NAPOT
Egy fiatal, ám egy éve már világhírnévre szert tevő norvég hölgy, Annette Obrestad áll az élen a keddi 1/A versenynap után. A 262 induló közül, alig 88 játékos jutott be a második fordulóba, köztük nyolc magyar játékossal, igaz, közel 30 honfitársunk elvérzett a nyitónapon. A legjobban László Lajos zárt, aki a tizedik helyen várja a csütörtöki második fordulót. A nap végén zsetonjai közel felét elvesztette, ennek ellenére továbbment Gelencsér Péter is, csakúgy, mint Szilasi Viktória, Majoros László (Majka), Kármán Antonió, Csermely Balázs továbbá minimális zsetonmennyiséggel Styevlik Imre is.
A nemzetközi porondon is sikereket elért játékosok, Kwaysser Valdemár Ákos, Turmezey Péter, Traply Péter, Fóris Attila és Karkus András számára kedden végetért a viadal, valamennyien búcsúzni kényszerültek.
Szerdán a 1/B versenynap veszi kezdetét a Las Vegas Casinóban, ahol újabb népes magyar tábor próbál szerencsét az elsőrangú mezőnyben.
POKERSTARS EPT BUDAPEST, ZSETONÁLLÁS AZ 1/A VERSENYNAP UTÁN:
1. Annette Obrestad Norvégia 101,300
2. Arnaud Mattern Franciaország 90,600
3. Sorel Mizzi Kanada 74,950
4. Paul Testud Franciaország 66,500
5. Ionel Anton Románia 64,800
6. Jari Pekka Juhola Finnország 61,700
7. Robert Andersson Svédország 52,600
8. Brooke Hoerr Egyesült Királyság 51,600
9. William Fry Egyesült Királyság 50,900
10. Laszló Lajos Magyarország 50,700
...22. Ruttkai József Magyarország 38,000
...35. Kármán Antonió Magyarország 30,600
...55. Csermely Balázs Magyarország 21,000
...59. Gelencsér Péter Magyarország 19,400
...69. Szilasi Viktória Magyarország 15,400
...76. Majoros Péter (Majka) Magyarország 11,800
...87. Styevlik Imre Magyarország 5,600
- Fóris Attila Magyarország kiesett
- Karkus András Magyarország kiesett
- Kwaysser Valdemár Ákos Magyarország kiesett
- Traply Péter Magyarország kiesett
- Turmezey Péter Magyarország kiesett
- Fóris Attila Magyarország kiesett
- Szamosi Gábor Magyarország kiesett
- Pintér Márk
Magyarország kiesett
-
Nikoletti András
Magyarország
kiesett
- Lendvai Tamás Magyarország kiesett
-
Mayer Zsolt Magyarország
kiesett
- Hegyi Tibor
Magyarország kiesett
-
Soltész László
Magyarország
kiesett
- Wemczl László
Magyarország kiesett
-
Kuremszki Csaba Magyarország
kiesett
- Koroknai András Magyarország kiesett
-
Huszák Zsolt
Magyarország
kiesett
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu