Traply „a legenda” asztalához került

Létrehozva: 2008. július 12. 16:45
Nyilvánosságra hozták a Las Vegas-i Rio Kaszinóban zajló WSOP (World Series of Poker) Főversenyén az ötödik forduló asztalbeosztását. A versenyben maradt 189 játékos között találjuk Traply Pétert is, aki a pókervilág egyik legnagyobb alakjának, a rekordszámú 11-szeres karkötőgyőztes Phil Hellmuth asztalához került besorolásra.

Szombaton magyar idő szerint este kilenc órakor veszi kezdetét a WSOP Főversenyének ötödik fordulója, ahol 189-en folytatják a küzdelmet. A pénteken sokat bukó Traply Péter kevés pénzzel, jelentősen az átlagos zsetonmennyiség alatti összeggel vághat neki a következő körnek.

 

 

A 21 asztalra besorolt játékosok között, a magyar nagy nevekkel került egy társaságba. Többek között ennél az asztalnál foglal majd helyet a 11-szeres karkötőgyőztes Phil Hellmuth, illetve a versenyen negyedik helyen álló korábbi WSOP-n tornát nyerő Brandon Cantu is.

 

A "Bélabácsi" becenevű játékos rendelkezik a legkisebb zsetonmennyiséggel az asztalnál, így hamar cselekednie kell, ha versenyben akar maradni a végső győzelemért folytatott csatában.

 

Tudni kell ugyanakkor, hogy a nap folyamán további ültetéseket is végrehajtanak, így Traply ha versenyben marad, bizonyos idő elteltével új ellenfelekkel nézhet szembe.

 

TRAPLY PÉTER ASZTALBEOSZTÁSA ÉS ELLENFELEI ZSETONÁLLÁSSAL A SZOMBATI ÖTÖDIK FORDULÓBAN
33-AS KÉK ASZTAL:
Szék 1: Aaron Gordon – 493,000
Szék 2: Brandon Cantu – 1,981,000
Szék 3: Phil Hellmuth – 581,000
Szék 4: Barry Leventhal – 675,000
Szék 5: Darren Grant – 491,000
Szék 6: Peter Eastgate – 690,000
Szék 7: Felix Osterland – 1,491,000
Szék 8: David Saab – 776,000
Szék 9: Traply Péter – 260,000

 

24 ÓRA
22:27  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellen22:08  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t21:35  Az arabok lerombolnák a PSG stadionját21:14  A volt argentin kapitány is Kínába tart20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj20:35  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"20:13  Ez a bíró tényleg vak! - videó19:44  Bajban van a magasugrás királynője19:18  Megműtötték a Fradi beállóját18:47  Milan: Silva és Ibra biztosan marad18:21  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntős18:11  Hegy volt, változás nincs a Girón17:24  Elengedte Hargreavest a City - videó17:19  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajt17:18  Magyar Bajnokok Ligája-győztesek16:58  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellen16:35  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-t16:21  Giovinco az Európa-bajnokság után dönt15:46  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nek15:34  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!14:59  Lassan halad a FIFA megújulása14:41  Mourinho még négy évre aláírt a Realhoz14:19  Argentin csatárt igazol az Inter13:51  Nem csak a Manchester City útja létezik13:26  Magyarok felemás napja12:50  Világsztár edzheti Juhászt12:34  Komoly változások előtt a váci kézilabda12:09  Távozik a Fradi edzője12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:38  Kettős magyar siker 200 vegyesen11:11  Beckham mellett kampányol Giggs10:44  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről10:10  NHL: Rangers - Devils, újra egál09:39  Itt a vége, nem bírta a Lakers09:00  Ungvári riválisának súlyos balesetete  Balzsay Belfastban védheti meg címét  Az Egeré az aranyérem  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  NOB: napirenden a Schmitt-ügy  Mihajlovics a szerb kapitány  Kubica visszatérésére nincs esély  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Újabb 21 ezer ft a zsebben - fogadóblog  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  Perel a menesztett kapitány  Életet mentettek a szurkolók - videó  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  Négy magyar úszó lett Eb-döntős hétfőn  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS