Mire költ a tini pókermillárdos? Semmire

Létrehozva: 2010. november 19. 09:06
Néhány nap múlva eldől, ki lesz 2010 pókervilágbajnoka, egyben 9 millió dollár új tulajdonosa, ugyanis közel ennyi jár annak, aki a WSOP (World Series of Poker) 10 ezer dolláros főversenyén győzedelmeskedik. Tavaly mindössze 21 évesen Joe Cada 6800 induló között aratta le a babérokat. Az ifjú amerikai nemrég elmesélte, mihez kezdett 1,7 milliárd forintnak megfelelő dollárjával és hogyan telt az elmúlt egy - egyébként nem túlságosan sikeres - esztendeje.

A lottónyereménnyel felérő vagyonnal nyilván lehetőségek kimeríthetetlen tárháza nyílt meg az ifjú titán előtt, és sokan azt gondolnák, luxusautókat, fényűző tengerparti villát vagy éppen yachtot vett magának.

Ehhez képest a PokerStarson vezetett blogjában a következőket írta: „Nem igazán vettem semmit mióta győztem, abban a házban (ezt még korábbi pókernyereményéből vásárolta 19 évesen) lakom, ahol korábban, de most szeretnék egy kicsit jobb helyre költözni."

Persze ennyi pénzzel a zsebben az igények is magasan vannak: „Egy olyan lakást keresek, amelyhez úszómedence tartozik, vagy rendelkezik egy szobával, ahol el tudom azt helyezni. Emellett szeretnék egy konditermet és egy minimozit is berendezni."

 
Reuters
Tavaly 6800 embert utasított maga mögé Cada (jobbra), így lett milliomos Fotó: Reuters

„Eddig négy helyért tettem ajánlatot, de valóságos őrület van az ingatlanpiacon és mindegyiket lecsapták a kezemről. Annyira azért nem izgulok miatta, biztosan a sors úgy akarta, hogy egyikbe se költözzem be" – számolt be élményeiről a világbajnok.  

Napjainkban aki megnyeri a WSOP főversenyét nem csak egy csapásra gazdag, hanem híres is lesz, olyannyira, hogy elvárják tőle, igazi nagykövete legyen a sportágnak. Cadát diadala óta nem sok sikerélmény érte, amelyet nem rejtett véka alá egyéves összegzőjében.

„Tavaly rögtön a vébé után a CNN, CBS csatornán szerepeltem, voltam első sorban NHL-meccsen és pankráción (WWE), közben nem sok időm volt pókerezni, csak januárban a bahamai szupertornán (PCA - januárban) játszottam komolyabban, ahol szerencsére egyszer értem pénzbe, a legdrágább versenyen." (25 ezer dolláros NL Hold'em heads-up)

„Aztán késő tavasszal kicsit szüneteltettem a játékot, mert egyszerűen agyonvertek az online asztaloknál, majd jött a WSOP júniusban, amely szintén rosszul sikerült (18 versenyen indult, egyszer sem ért pénzbe - a szerk.). Jártam Brazíliában (augusztusban a szerk.), ami nagy élmény volt, de eredmény szempontjából ez is csalódást keltő volt."

„Közvetlenül az internetes vébé (WCOOP) előtt ültem vissza játszani és végre kicsit jobban ment, hullámvasutaztam, de összességében pluszban zártam, ráadásul szeptemberben 16 versenyen pénzbe értem, köztük egy 14 ezer dollárt érő ötödik hellyel" – zárta sikerélményekben szűkölködő évösszegzőjét Joe Cada.

Hogy ki lesz az ifjú titán utódja, azaz a következő pókervilágbajnok, a 7319 indulóból versenyben maradt utolsó kilenccel startoló döntő asztalon november 6-7-én kiderül!

WSOP FŐVERSENY 2010, DÖNTŐ ASZTAL:
ZSETONÁLLÁS: KIFIZETÉS:
1. Jonathan Duhamel 55 375 000 1.: 8 944 138 dollár
2. John Dolan 45 300 000 2.: 5 545 855 dollár
3. Joseph Cheong 23 700 000 3.: 4 129 979 dollár
4. John Racener 21 100 000 4.: 3 092 497 dollár
5. Filippo Candio 19 850 000 5.: 2 442 960 dollár
6. Michael Mizrachi 16 800 000 6.: 1 772 939 dollár
7. Soi Nguyen 9 800 000 7.: 1 356 708 dollár
8. Matthew Jarvis 9 625 000 8.: 1 045 738 dollár
9. Jason Senti 8 475 000 9.: 811 823 dollár

 

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2010. november 3. 11:10 (5)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
asdasd asdasd 2010. november 3. 11:06 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  1
MODERÁLVA
Besenyei Gergő 2010. november 3. 10:40 (3)
Ígéret
  366

„ki nem??




[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2010. november 3. 10:30]
Hát ez elég durva és 21 évesen kb nincs több gondja egész életére.Egyébként láttam a döntőjét a neten, nem kis mákolásokkal nyert, de hát ilyen a póker.
Törölt felhasználó 2010. november 3. 10:30 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Törölt felhasználó 2010. november 3. 10:09 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
22:27  Fordulatos Bayern-siker Hollandia ellen22:08  Hivatalos: David Villa kihagyja az Eb-t21:35  Az arabok lerombolnák a PSG stadionját21:14  A volt argentin kapitány is Kínába tart20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj20:35  „Pedro távozik a Barcából? Lehetetlen"20:13  Ez a bíró tényleg vak! - videó19:44  Bajban van a magasugrás királynője19:18  Megműtötték a Fradi beállóját18:47  Milan: Silva és Ibra biztosan marad18:21  Nincs érem, Cseh legjobb idővel döntős18:11  Hegy volt, változás nincs a Girón17:24  Elengedte Hargreavest a City - videó17:19  Usain Bolt a héten már a 9,70-re hajt17:18  Magyar Bajnokok Ligája-győztesek16:58  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellen16:35  Hivatalos: Drogba otthagyja a Chelsea-t16:21  Giovinco az Európa-bajnokság után dönt15:46  Ronaldo: Három esélyese van az Eb-nek15:34  Liverpool: Villas-Boasra szavazom!14:59  Lassan halad a FIFA megújulása14:41  Mourinho még négy évre aláírt a Realhoz14:19  Argentin csatárt igazol az Inter13:51  Nem csak a Manchester City útja létezik13:26  Magyarok felemás napja12:50  Világsztár edzheti Juhászt12:34  Komoly változások előtt a váci kézilabda12:09  Távozik a Fradi edzője12:00  Megyeri újra a BL-ben bizonyíthat11:38  Kettős magyar siker 200 vegyesen11:11  Beckham mellett kampányol Giggs10:44  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről10:10  NHL: Rangers - Devils, újra egál09:39  Itt a vége, nem bírta a Lakers09:00  Ungvári riválisának súlyos balesetete  Balzsay Belfastban védheti meg címét  Az Egeré az aranyérem  Láss tisztán: itt tart az Hazard-ügy!  Egy meccsre a címvédéstől a Szolnok  Barcelona-ajánlat Giovincóért  Elhagyhatta a kórházat Abidal  68 évesen lett punk a Montpellier elnöke  Heti kvíz - játssz velünk és nyerj!  Kettős magyar győzelem a hazai Eb-n!  Így láttam – BL-döntő a helyszínen  NOB: napirenden a Schmitt-ügy  Mihajlovics a szerb kapitány  Kubica visszatérésére nincs esély  Torres is befért a spanyol bő keretbe!  Drogba elhagyja a Chelsea-t  Lukaku a BL-érmet sem fogadta el!  Berbatov: Elhagyom a Unitedet  Újabb 21 ezer ft a zsebben - fogadóblog  Nadal visszavágott Djokovicsnak Rómában  Perel a menesztett kapitány  Életet mentettek a szurkolók - videó  Del Piero: Új életet kezdek  Torres ultimátumot adott a Chelsea-nek  Négy magyar úszó lett Eb-döntős hétfőn  A Chelsea kapusát doppingtesztre vitték
Lapozás Több hír
KÖVESS MINKET GOOGLE+ON IS