Vajda Attila olimpiai bajnok!!!

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 22. 09:50
A pekingi olimpia tizennegyedik, pénteki versenynapján hat kajak-kenu döntőt rendeznek, az elsőben, K-1 1000 méteren Benkő Zoltán kilencedik, a másodikban, C-1 1000 méteren Vajda Attila szenzációs versenyzéssel olimpiai bajnok lett. Kétszázötven és ötszáz méternél még a vert mezőnyben haladt, aztán begyújtotta a rakétákat. Hétötvennél már vezetett, végül egy hajóhosszal nyert.


 

 

 

Szólószámokkal kezdődött a magyarnap a pekingi evezőspályán, hatból hat futamban voltunk érdekeltek. A kajak egyesek fináléja nyitotta a sort. Benkő Zoltánnak nem sikerült első nekifutásra, az előfutamból kvalifikálnia magát, másodikra viszont, kiváló középdöntős produkcióval biztosította helyét a végelszámolásnál.

 

 

Az élre a legtöbben a magyar felmenőkkel rendelkező kanadai Adam van Koeverdent tartották, néhányan pedig azt jósolták, esetleg a brit Tim Brabants is megkaparinthatja az aranyat. Feszült várakozás előzte meg a rajtot, Benkő a kilences pályához lapátolt, hogy elfoglalja a helyét a rajtgépnél. És elkezdődött.

 

Ahogy azt vártuk, Van Koeverden és Brabants csakhamar ellépett a mezőnytől. A címvédő, a norvég Eirik Veraas Larsen és Janics Natasa bátyja, a horvát színekben szereplő Stjepan is ment velük. Sajnos Benkő Zoltán leszakadt. Sereghajtóként haladt a cél felé, ezen a pozíción pedig már nem is tudott változtatni. Tim Brabants rajt-cél győzelmet aratott,

 

Pedig erősen kezdett a magyar kajakozó, 250 méternél még harmadik volt, féltávnál azonban már csak a nyolcadik helyen lapátolt, 750-nél pedig már utolsó volt. Bíztunk a pontszerzésben, de tegyük a szívünkre a kezünket, reális végeredmény született.

 

A kajak egyesek vetélkedését a kenu egyesek követték, az ötös pályán pedig ott volt a favorit, Vajda Attila. Semmi kétség, nemcsak mi magyarok vártunk tőle aranyat, mindenki őt tartotta a versenyszám legnagyobb esélyesének.

 

A kérdés az volt csupán, el tudja-e viselni az esélyesség terhét. Az előfutamok során már megmutatta oroszlánkörmeit, messze a legjobb idővel lépett tovább. Véget ért a visszaszámlálás idegtépő percei, elrajtolt a mezőny.

 

Nagyon együtt mentek a versenyzők, a Démász-Szeged 25 esztendős klasszisa 250 méternél még az első négyben sem volt, megbújt a mezőnyben. Vajda ötszáznál a negyedik-ötödik helyről megindította a hajrát, 750-nél pedig az élre állt!

Gyerünk, gyerünk, gyerünk - szurkolt többszáz magyar teli torokból a lelátóról. És megcsinálta! Vajda Attila olimpiai bajnok! Egy hajóhosszal! Fantasztikus siker! Vajda remekül taktikázott, megérdemelte a diadalt. Kétség sem férhetett elsőségéhez.

VAJDA ATTILA: BAJNOK VAGYOK!
"Kemény volt, hosszú volt, de én lettem az első. Nagyon mentek az elején a többiek és vissza kellett fognom magamat, mert tudtam, hogy a vége még keményebb lesz, de amikor féltávhoz értünk, tudtam, hogy meglesz" - mondta el Vajda Attila az MR1 Kossuth Rádiónak. Fáradt, ám örömittas hangon hozzátette még: "Bajnok vagyok! Nagy öröm számomra, hogy én szereztem meg az első aranyat, és üzenem a többi sportolónak, hogy hajrá, gyerünk!" - igyekezett bíztatni társait a kenus, aki az interjú végén még röviden édesanyja gratuláló szavait is fogadhatta.

 

 

PEKING 2008, FÉRFIAK, K-1 1000 M, DÖNTŐ:
1. Tim Brabants Nagy-Britannia 3:26.323
2. Eirik Veraas Larsen Norvégia 3:27.342
3. Ken Wallace Ausztrália 3:27.485
4. Ben Fouhy Új-Zéland 3:29.193
5. Max Hoff Németország 3:29.391
6. Markus Oscarsson Svédország 3:30.198
7. Stjepan Janic Horvátország 3:30.495
8. Adam van Koeverden Kanada 3:31.793
9. Benkő Zoltán Magyarország 3:32.120

 

PEKING 2008, C-1 1000 M, DÖNTŐ:
1. Vajda Attila Sándor Magyarország 3:50,467
2. David Cal Spanyolország 3:52,751
3. Thomas Hall Kanada 3:53,653
4. Vagyim Menkov Üzbegisztán 3:54,237
5. Aljakszandr Zsukovszkij Fehéroroszország 3:55,645
6. Florin Georgian Mironcic Románia 3:57,876
7. Mathieu Goubel Franciaország 3:57,889
8. Andreas Dittmer Németország 3:57,894
9. Aldo Pruna Kuba 3:59,087

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu