Phelps még nem gondol a rekorddöntésre

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 6. 16:46
Michael Phelps kapcsán mindenki az egyedülálló rekordlehetőségéről beszél – kivéve magát az érintettet. Az amerikai úszó elmondása szerint egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy mekkora esélye van megdönteni Mark Spitz 1972-ben elért rekordját, ő egyelőre csak a legjobbját akarja nyújtani.


„Csak Önök foglalkoznak ezzel, én egyelőre nem beszélek a rekorddöntésről” – mondta Phelps a rá várakozó újságíróknak Pekingben.

 

Az amerikai úszóval szemben hatalmas az elvárás, sokan várják azt, hogy megdönti Mark Spitz egyedülálló rekordját. A müncheni olimpia hőse hét arannyal zárta az 1972-es ötkarikás játékokat, Phelpsnek ezt 2004-ben nem sikerült megdöntenie, most azonban nagyobb rá az esély. Korunk egyik legnagyobb úszója öt egyéni és három váltószámban indul, tehát nemcsak utolérni van esélye Spitzet, hanem új rekordot is felállíthat.

 

„Egyszerűen megpróbálom a legjobbamat nyújtani, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Én soha nem nyilatkoztam arról, hogy megpróbálok rekordot dönteni.”

 

Phelps egy évvel ezelőtt a világbajnokságon hét arannyal zárt.

 

„Michael egy fantasztikus úszó, és ha valaki megdöntheti Spitz rekordját, akkor az ő lehet” – nyilatkozta az ausztrál úszóedző, Alan Thompson. – „Ez a kilenc nap történelmi lesz, sok ember szeretné látni a rekorddöntést.”

 

Megszólalt Bob Bowman, Phelps edzője, akinek véleménye szerint tanítványa sokkal érettebb, jobb úszóbb lett, és az erőnléte is sokkal jobb, mint amilyen volt négy évvel ezelőtt.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu